Isteni „vakcinák” címmel nyílt virtuális kiállítás
Posted in: Magyar KurírIsteni „vakcinák” – a 18. századi népi vallásosság csodás emlékei címmel virtuális kiállítást nyitott Facebook-oldalán a Piarista Múzeum.
Isteni „vakcinák” – a 18. századi népi vallásosság csodás emlékei címmel virtuális kiállítást nyitott Facebook-oldalán a Piarista Múzeum.
A 15 éves Mária Rádió havi magazinja megújult formai és tartalmi elemekkel jut most el az olvasókhoz. A több mint ötvenezer példányban megjelenő 24 oldalas havilap 2021-ben a teremtett világ védelmével és a Szent József-évvel foglalkozik kiemelten; e h…
Ferenc pápa iraki apostoli útjával megvalósítja azt, amit II. János Pálnak nem sikerült, pedig nagy vágya volt: ellátogat arra a helyre, ahonnan Ábrahám származik, a hit eredetéhez. A három monoteista vallás eredetének földjén, Ur síkságán vallásközi t…
A Székesfehérvári Egyházmegyében a rászoruló családok lakókörnyezetének megszépítését célul kitűző Szép Otthonok Programban 2021-ben öt család vesz részt Baracskán, Ráckevén, Dunaújvárosban és Budakeszin.
Ciprian-Emanuel Honca muzeológus Pásztory Árkád bikszádi házfőnök és túrvékonyi földbirtokos című könyvét február 28-án mutatták be a romániai Bujánházán (Bikszád mellett). A kegyes atyaként ismert, csodatevő hírében álló bazilita szerzetes Szatmár meg…
A Ferenc pápa iraki látogatására készülő keresztények megemlékeztek Paulosz Farádzs Rahho moszuli káld érsek halálának évfordulójáról. A főpásztort 2008-ban ölték meg fegyveres támadók; ügyében sokan a nyomozás újraindítását kérik….
Marton Zsolt püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szemináriumi Bizottságának vezetője tartotta az első idei rekollekciót február 26-án és 27-én Győrben. Az egyházmegye honlapján Flehner Péter elsőéves papnövendék számolt be az eseményről….
Ferenc pápa 2020. december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén Szent József-évet hirdetett, amely egy évig tart. Ádám Miklós biblikust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját arra kértük, tekintsen végig a Szentíráson, és mutasson rá, mi jellem…
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 16,19–31