Ferenc pápa Twitter-üzenete december 1-jén
Posted in: Magyar KurírA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.
Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A pécsi székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.
Idén 250 éves fennállását ünnepli a nagykanizsai Piarista Iskola. Ebből az alkalomból a Thúry György Múzeum, a Piarista Iskola és a rendtartomány központi levéltárának szervezésében november 24-én időszaki kiállítás nyílt Nagykanizsán, a Kiskastélyban.
Alapításának 250. évfordulóját ünnepli a nagykanizsai piarista gimnázium. Ebből az alkalomból a Thúry György Múzeum, az iskola és a rendtartomány központi levéltára szervezésében november 24-én időszaki kiállítás nyílt Nagykanizsán, a Kiskastélyban.
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítójának kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzá fűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
Szent Barnabásról kapta a nevét a Szeged-Csanádi Egyházmegye új kateketikai programja, amelynek keretében személyes segítő szolgálatra készítik fel a hitoktatókat.
12. alkalommal rendezték meg a Fiatalok a Világ Életéért Találkozót (FAVÉT) november 28-án Nyíregyházán, a Szent Imre római katolikus oktatási intézmény kápolnájában. A FAVÉT a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye egyik, minden év őszén megrendezett ifjúsági találkozója.
Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae Vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!
November 30-án Erdő Péter bíboros ünnepi szentmisében áldotta meg az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye együttműködésével a fővárosi Amerikai úti egészségügyi intézményben kialakított Szent Kereszt-kápolnát.