Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírA november 25-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
A november 25-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Az ikonfalat Szent Máté apostol és evangélista emlékének alkonyati zsolozsmájában, november 15-én, a görögkatolikusok karácsony előtti bűnbánati időszakának kezdetén áldották meg az intézmények lelki vezetői.
Nagy érdeklődés övezte az óvodapedagógus és tanítóképzés nyílt napját a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának esztergomi képzési helyszínén november 24-én.
November 29-én, advent első vasárnapján a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében lezárul az Önátadás éve, és megkezdődik a Krisztus-közösség éve.
A chicagói Loyola Press jezsuita kiadó gondozásában 2016. március 1-jén jelenik meg a Szentatya új könyve „Kedves Ferenc pápa! – A pápa válaszai a gyerekek leveleire” címmel.
Krisztus Király ünnepén, november 22-én a veszprémi Boldog Gizella Szemináriumban öt papnövendék öltötte magára a reverendát, ketten lektorok és hárman akolitusok lettek. Az ünnepet lelkigyakorlat és felkészülés előzte meg.
Nemes Jeles László Cannes-ban a zsűri nagydíjával kitüntetett filmje új perspektívából láttatja a haláltáborok valóságát. A holokauszt történetének két napján keresztül nemcsak az egyén és a közösség közötti kapcsolat feszültségére, hanem a létezés mélyebb misztériumára látunk rá.
November 24-én Ferenc pápa kinevezte a vatikáni pénzintézet igazgatójává Gianfranco Mammì eddigi igazgatóhelyettest.
Szent Erzsébet napján kezdődött a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 25., jubileumi éve. November 21-én a szombathely-szőllősi Jézus Szíve-plébániatemplomban köszöntötték azokat az önkénteseket, akik az elmúlt évben kiemelkedő munkát végeztek.
A Szentszék kedd délutáni sajtóközleménye szerint november 24-én Vatikánváros törvényszéki bíróságán megtartották a bizalmas információk és dokumentumok kiszivárogtatásával vádolt személyek peres eljárásának első tárgyalását.