Szent Erzsébet napján imával és meleg étellel segítik a szegényeket Szatmárnémetiben
Posted in: Magyar KurírIdén is imádkoznak a rászorulókért november 19-én Szent Erzsébet szatmárnémeti szobránál, majd ételosztást rendeznek a város négy pontján.
Idén is imádkoznak a rászorulókért november 19-én Szent Erzsébet szatmárnémeti szobránál, majd ételosztást rendeznek a város négy pontján.
„Keleti keresztény kultúra határainkon innen és túl” címmel új tanulmánykötet jelenik meg, melynek ünnepélyes bemutatóját november 19-én tartják Budapesten.
November 17-én délelőtt mutatták be Balogh Margit Mindszenty József életpályáját feldolgozó monográfiáját a budai Várban, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának épületében.
Erdő Péter bíboros november 17-én, kedden, Árpád-házi Szent Erzsébet világegyházi ünnepnapján szentmisét mutatott be Olaszországban, a padovai Szent Antal-bazilikában (közismert nevén Il Santo), Olaszország legnépszerűbb szentjének nyughelyén, a kegyhelyet igazgató ferencesek meghívására.
A Notre-Dame harangjai hosszan búcsúztatták a terrortámadások áldozatait, akik 19 ország állampolgárai. A november 15-i nemzeti gyásznapon André Vingt-Trois bíboros, a város érseke mutatott be szentmisét a székesegyházban.
„A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése” című TÁMOP-projekt zárórendezvényét november 16-án tartották Pécsett. Az eseményen részt vett és a projektet bemutatta Spányi Antal székesfehérvári és Udvardy György pécsi megyéspüspök.
Tarlós István a főváros napja alkalmából díjakat adott át november 17-én Budapesten. Elismerésben részesült Süllei László pápai káplán, a Mátyás-templom plébánosa is, aki a Pro Urbe Budapest díjat vehette át.
Minden harmadik gyermeket elérnek az egyházak ma Magyarországon a köznevelési rendszeren keresztül – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a hit- és erkölcstanoktatásról november 17-én tartott konferencián Budapesten.
A Pákozdi István teológiai tanár, egyetemi lelkész által szerkesztett imafüzetről Kálmán Peregrin OFM ismertetését olvashatják.
Mariborban november 15-én Ángel Fernández Artime rendfőnök, Don Bosco tizedik utóda felszentelte az első szlovéniai Bosco Szent János-templomot.