Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírAz október 26-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Az október 26-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
A hagyomány szerint a jeruzsálemi templom kárpitját, amely Jézus halálakor kettéhasadt, Szűz Mária készítette. Ahogyan Isten a függönyt félrevonva belépett Mária méhébe és életébe, úgy minden ember életében el akarja húzni az őt kizárni próbáló függönyöket. Csigi Péter írását adjuk közre.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportja rendezésében került sor a XI. Miskolci Nemzeti Estélyre október 20-án, a Művészetek Házában. Az 1956-os műsort követően került sor a Kartal-Veczán-díj átadására, amelyet idén Máger Ágnes festőművész vehetett át.
Október 21-én, szerdán a Pécsi Egyházmegye második szabadegyetemi estjének témája a remény volt. A rendezvényre ezúttal is három előadót hívtak meg, hogy egy-egy húszperces előadásban három különböző nézőpontból értelmezzék a szóban forgó fogalmat.
Október 25-én a szinódust lezáró szentmisében Ferenc pápa a Bartimeussal emberként, irgalmasan bánó Jézust állította követendő példaképnek, és a Jézust követni akarókra leselkedő veszélyekre hívta fel a figyelmet. A Szentatya beszédét adjuk közre.
A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei egy hónapon át szünet nélkül üzemelő, 24 órás ellátópontot tartottak fenn a határon, ahol ez idő alatt több mint százezer menekült és migráns haladt át. A szeretetszolgálat munkájáról szóló összefoglalót tesszük közzé.
Carmine Elia filmje Kr. u. 304-ben, a Diocletianus-féle utolsó, de minden korábbinál véresebb keresztényüldözés idején játszódik.
Október 25-én, vasárnap délben az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy az egyház nem hagyja magára a nehézségekkel küzdő családokat.
2015 szeptembere óta új múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várják az esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházban az óvodásokat, kisiskolásokat, gimnazistákat és a családokat. A bazilika által kínált programokat tesszük közzé.
A Győri Egyházmegyei Levéltár két évvel ezelőtt indította el „Fogadja örökbe a múltját!” elnevezésű programját, amelynek segítségével kulturális örökségünk megmentése iránt fogékony magánszemélyek vagy közösségek segítségét kérték az intézményben őrzött, rossz állapotban lévő iratok megmentéséhez.