Az orosz filmművészet klasszikusai az Etalon Kiadó gondozásában
Posted in: Magyar KurírOktóber 13-án, kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mutatták be az Etalon Kiadó által megjelentetett, „Az orosz filmművészet remekei” című DVD-kiadványt.
Október 13-án, kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mutatták be az Etalon Kiadó által megjelentetett, „Az orosz filmművészet remekei” című DVD-kiadványt.
Október 13-án, kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetemen mutatták be az Etalon Kiadó által megjelentetett, „Az orosz filmművészet remekei I.” című DVD-gyűjteményt.
Első alkalommal rendezték meg a kisállatok és házi kedvencek szépségversenyét október 10-én a szentesi Szent Anna-plébánián Assisi Szent Ferenc emlékére.
Badalik Bertalan veszprémi katolikus püspök, a magyar domonkos rendtartomány egykori vezetője emlékére konferenciát rendeznek október 15-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontban – tájékoztatott Elek András sajtóreferens.
A Nagyvárad-Őssi Lisieuxi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise keretében október 11-én, a főcelebráns Böcskei László nagyváradi megyéspüspök megáldotta a külsőleg felújított templomot.
A Nagyváradhoz tartozó Őssi városrész Lisieux-i Kis Szent Teréz-plébániatemplomában tartott ünnepi szentmise keretében október 11-én Böcskei László nagyváradi megyéspüspök megáldotta a külsőleg felújított templomot.
Az Európai Egyházak Konferenciája Heikki Huttunen személyében új főtitkárt választott. A finn egyházvezető jelentős tapasztalattal bír az ökumenikus kapcsolatok terén és a Syndesmos, az ortodox egyházak nemzetközi ifjúsági szervezetének korábbi vezetőjeként az ifjúsági misszió iránt is elkötelezett.
Az Európai Egyházak Konferenciája Heikki Huttunen személyében új főtitkárt választott. A finn egyházvezető jelentős tapasztalattal bír az ökumenikus kapcsolatok terén és a Syndesmos, az ortodox egyházak nemzetközi ifjúsági szervezetének korábbi vezetőjeként az ifjúsági misszió iránt is elkötelezett.
Az október 14-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
A Lehetőség folyóirat szeretné bemutatni azt a munkát, amit a kollégium mentorai, munkatársai az egyetemi élet jeles képviselői végeznek a tehetséggondozás területén. Bemutatják olyan fiatal kutatók munkáit is, akik fontosnak gondolják a társadalmi felelősségvállalást.