A baji Assisi Szent Ferenc-templom búcsúünnepe
Posted in: Magyar KurírOktóber 4-én ünnepelték a baji hívek Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt templomuk búcsúját Havassy Bálint László tatai plébános vezetésével.
Október 4-én ünnepelték a baji hívek Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt templomuk búcsúját Havassy Bálint László tatai plébános vezetésével.
A Szentatya október 7-én, szerdán kinevezte Peter Huynh Van Hait, a Can Tho-i nagyszeminárium rektorhelyettesét és filozófiatanárát a Vinh Long-i egyházmegye püspökévé, valamint Luy Gonzaga Nguyen Hung Vi plébánost a Kon Tum-i egyházmegye élére.
Október 4-én, vasárnap Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök harmincegy fiatalt részesített a bérmálás szentségében Csákváron. Az ünnepről készült képeket tesszük közzé.
Az UNESCO 2015-öt „A fény évének” nyilvánította. Nemzetközi konferenciasorozat keretébe illeszkedett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara által szervezett „A fény szimbolikája a katolikus teológiában” című konferencia, melyet 2015. október 7-én rendeztek meg a kar dísztermében.
Szeptember 26-án kettős ünnepet rendeztek a budapesti ciszterci Szent Imre-templomban: a Magyar Kolping Szövetség születésnapot ünnepelt, a szervezet országos prézese, Kövesi Ferenc pedig ezüstmiséjét.
Október 7-én, szerdán Federico Lombardi szentszéki szóvivő tájékoztatta az újságírókat a szinódus kedd délutáni és szerda délelőtti eseményeiről.
A házasság szentségének antropológiai megközelítése állt az őszi családpasztorációs papi találkozó középpontjában, melyet október 5. és 7. között tartottak Leányfalun. A lelkipásztori tanácskozást kezdeményező Bíró László püspököt, az MKPK családbizottságának elnökét kértük értékelésre.
Ferenc pápa október 4-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével nyitotta meg a XIV. rendes püspöki szinódust. Október 6-án, kedden délután megkezdődött a szinódusi kis csoportok munkája.
A Vas megyei Nemesbődön hosszú évek óta a Szent Mihály napját követő vasárnapon tartják a plébániatemplom búcsúünnepét. Október 4-én új liturgikus teret áldottak meg a Szombathelyi Egyházmegye területén fekvő település templomában.
A 16 éves Alden Kane, a detroiti jezsuita középiskola diákja kifejlesztett egy speciális kerekesszéket, mely lehetővé teszi, hogy mozgáskorlátozott édesanyák is magukkal tudják vinni kisbabáikat.