A Magyar Kurír zarándoklata a kassai Szent Erzsébet-búcsúra
Posted in: Magyar KurírA Magyar Kurír a 2015. november 14–15-ei hétvégén kétnapos (egy éjszaka) buszos zarándoklatot szervez a kassai Szent Erzsébet-búcsúra.
A Magyar Kurír a 2015. november 14–15-ei hétvégén kétnapos (egy éjszaka) buszos zarándoklatot szervez a kassai Szent Erzsébet-búcsúra.
Makkai Márta textilművész szakrális témájú munkáiból nyílt kiállítás az Ars Sacra Fesztivál keretében a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Az október 22-ig látható tárlatot Fülöpné Erdő Mária, az intézmény rektora nyitotta meg.
Négy nappal hazaérkezése után Ferenc pápa továbbra is főcímekben szerepel az amerikai médiában. Ez annak a hatásnak a jele, amelyet a pápa látogatása tett az amerikai társadalomra. Az út pozitív következményeiről az AP hírügynökség római tudósítója, Patrisha Thomas nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.
Isten minden ember mellé adott egy angyalt, hogy óvja és tanácsaival ellássa őt, s akire engedelmesen kell hallgatnunk. Erről beszélt Ferenc pápa október 2-án reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén, amikor az egyház a szent őrangyalokat ünnepli.
A Németország és Ausztria területén szolgáló fiatal szaléziak és elöljáróik szeptember 24–27. között találkoztak Bécsben, hogy egy iszlámmal foglalkozó továbbképzésen vegyenek részt.
Szeptember 26-án a szabolcsi Rohod községben Orosz Atanáz püspök új templomot szentelt, melyet a görögkatolikus és római katolikus hívek közösen fognak használni.
El-Hasszán bin Talal jordániai hercegnek is bemutatták Vörös Győző ókorkutató idén, a milánói Edizioni Terra Santa gondozásában megjelent Machaerus II. című kötetét, melyben a Nagy Heródes által építtetett palotának, Keresztelő Szent János vértanúsága helyszínének régészeti feltárásairól számol be.
„Bibliai gondolatok az irgalmasságról” címmel tartott előadást Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola tanára, a Pápai Biblikus Bizottság tagja szeptember 29-én Körmenden a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében.
„Bibliai gondolatok az irgalmasságról” címmel tartott előadást Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola tanára, a Pápai Biblikus Bizottság tagja szeptember 29-én Körmenden a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szervezésében.
Haller László egykori tábori lelkész-őrnagy, ikervári plébános szeptember 27-én, vasárnap mondta el gondolatait a jelenlegi migránshelyzetről a répcelaki templomban.