Napi sajtószemle
Posted in: Magyar KurírA szeptember 9-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
A szeptember 9-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Boldog Kalkuttai Teréz anyára, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítójára emlékeztek Érden szeptember 5-én. A rend érd-parkvárosi házában Spányi Antal megyéspüspök tartott koncelebrált ünnepi szentmisét – tájékoztat a Székesfehérvári Egyházmegye.
Az elmúlt hat év alatt Pascual Chávez SDB korábbi rendfőnök kezdeményezésére Don Bosco ereklyéit a Szalézi Család több tartományába vitték el, ami a bicentenáriumi ünnepségek előkészítését szolgálta. Bosco Szent János ereklyéit a jövőben a rend öt tartományában helyezik el – tudósít a Szaléziak.hu.
„Akkor tudunk a szent család mintájára igazi szeretetközösséggé válni, ha mindegyikünk elfogadja az Isten tervét” – fogalmazott Erdő Péter bíboros szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén a budapesti Egyetemi (Kisboldogasszony-)templomban bemutatott búcsúi szentmisén.
A Katolikus Karitász önkéntesei, tekintettel a Röszkén kialakult helyzetre, takarókat, hálózsákokat, ivóvizet és bébiételeket osztottak a szabad ég alatt táborozó menekülteknek szeptember 7-én éjjel. Több mint száz családnak nyújtottak segítséget – tájékoztat a szervezet sajtószolgálata.
Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi Tudományegyetemmel közösen tartott tanévnyitó szentmisét szeptember 7-én a pécsi belvárosi templomban – tájékoztat az egyházmegye.
„Elősegíteni az eljárások gyorsítását, nem pedig a házasságok érvénytelenítését” – Ferenc pápa ezzel a mondattal jelöli meg a szeptember 8-án, kedden bemutatott két motu proprio célkitűzését.
A szeptember 7-én ünnepelt kassai vértanúk újabb ereklyéire bukkantak a budapesti Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár egy rendezetlen irathagyatékában 2015 júliusában – számol be a gyűjtemény honlapján.
Szeptember 6-án Orosz Atanáz püspök a szabolcsi Lövőpetriben áldotta meg a templom új ikonosztázionját – adta hírül a Nyíregyházi Egyházmegye.
A Szentatya szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén hangsúlyozta: mindannyiunk hivatása az, hogy alázatosak legyünk és közel álljunk felebarátainkhoz, amint azt a nyolc boldogság és Máté evangéliumának 25. fejezete tanítja – tájékoztat a Vatikáni Rádió.