Szent Adalbert-díjat kapott Gasztonyi László
Posted in: Magyar KurírErdő Péter bíboros Szent Adalbert-díjat adott át Gasztonyi Lászlónak, a győri székhelyű Vill-Korr Hungária tulajdonosának augusztus 14-én délután a budavári prímási palotában.
Erdő Péter bíboros Szent Adalbert-díjat adott át Gasztonyi Lászlónak, a győri székhelyű Vill-Korr Hungária tulajdonosának augusztus 14-én délután a budavári prímási palotában.
„Apácavölgy konferencia” címmel rendeztek programsorozatot augusztus 8-án és 9-én az egykori Apácavölgyben, a veszprémvölgyi görög apácakolostor romjainál, a jezsuita templomban – tájékoztat a Veszprémi Főegyházmegye.
Egy piros szív és egy kék keresztet tartó sárga kéz a jelképe a pápa szeptemberi kubai apostoli látogatásának – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
A Katolikus Karitász augusztus első hetében rendezte meg nyári képzési táborát Domaszéken, hogy lehetőséget teremtsen az ország különböző pontjairól érkező önkéntesek számára a tapasztalatcserére és a karitatív munkához szükséges felkészültségük elmélyítésére –tájékoztat a segélyszervezet.
„Hűséges az Isten” mottóval rendezik meg az idei őszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót október 3-án, szombaton.
Az augusztus 14-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
„Védelmezni kell az élethez való jogot, amely minden más alapvető emberi jog alapja” – írja Charles Chaput, Philadelphia érseke a Catholic Philly, a helyi egyházi újság honlapjának vezércikkében. A Vatikáni Rádió összefoglalója.
Augusztus 15-én, szombaton Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét ünnepeljük. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária hite életút. A zsinat leszögezi, hogy Mária a „hit zarándokútját járta” (LG, 58). Ezért ő előttünk jár ezen a zarándokúton, elkísér és támogat bennünket.
Közel egy hónap múlva Ferenc pápa látogatást tesz az ENSZ New York-i székházában. Ennek kapcsán Bernardito Auza érseket, a Szentszék ENSZ-megfigyelőjét kérdezte a Vatikáni Rádió.
A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely főbúcsúját augusztus 15–16-án tartják. Kazimierz Nycz varsói bíboros a vasárnapi szentmise előtt adja át a szentkúti kegyhelynek a vértanú pap, Boldog Jerzy Popiełuszko ereklyéjét – tájékoztat a Ferences Sajtóközpont.