Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4299
Augusztus végén megnyílik a püspöki kert Pécsett
A pécsi püspökség turisztikai nagyberuházásai hamarosan lezárulnak. Augusztus 22-én este megnyitja kapuit a nagyközönség számára a mediterrán hangulatú püspöki kert – tájékoztat az egyházmegye.
Hétezer fiatal vesz részt a Taizében rendezett nemzetközi találkozón
Több mint hétezer 18-35 év közötti fiatal vesz részt Franciaországban a taizéi ökumenikus közösség augusztus 9-én, vasárnap kezdődött nemzetközi találkozóján. „Az új szolidaritás felé” jelmondattal meghirdetett rendezvényen megemlékeznek Roger testvérről…
Átadták a Brenner-iskola új épületét Szombathelyen
Felavatták a szombathelyi Brenner János Általános Iskola és Gimnázium új épületét Szombathelyen augusztus 11-én, napra pontosan egy évvel az alapkőletétel után – tájékoztat a Szombathelyi Egyházmegye.
Kolumbia – az azonos neműek házassága a gyermekek és családok jogai ellen való
A kolumbiai püspöki konferencia egyház és állam közötti kapcsolatainak titkárhelyettese, Pedro Mercado Cepeda az azonos neműek házasságára vonatkozó törvényjavaslattal szembeni nemtetszését nyilvánította ki, kiemelve, hogy az sérti a családok jogait…

Szerzetesek és laikusok – imával és tettekkel a menekültekért
Augusztus 10-én, hétfőn este a jezsuiták kezdeményezésére sok hívő, köztük szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak, plébániai közösségek tagjai közösen imádkoztak a világ békéjéért és azért, hogy megértsük, keresztény emberként mit gondoljunk, mit…

Ifjúsági lelkigyakorlatos tábor a bugacpusztai Hittanyán
„Isteni fény és emberi árnyék az Egyház arcán” mottóval rendezték meg augusztus 4. és 11. között a 21. ifjúsági lelkigyakorlatos tábort a Bács-Kiskun megyei Móricgát és Bugac között található Hittanyán.

Szent Lőrinc-napi búcsú Pécsett
A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona 1995 óta minden évben augusztus 10-én tartja a Szent Lőrinc-napi búcsút. Az ünnepi hálaadó szentmisét hétfőn Udvardy György megyéspüspök mutatta be az otthon szabadtéri…