Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4327
Tóth Péter Domonkos aranymiséje Veszprémben
Tóth Péter Domonkos címzetes prépost, a Váci Egyházmegye nyugalmazott plébánosa július 19-én ünnepelte aranymiséjét a veszprémi Regina Mundi-plébániatemplomban, ahol nyugdíjasként is besegít a lelkipásztori feladatok ellátásába. A Veszprémi Főegyházmegye beszámolója.
Az élő Krisztussal való találkozás
Miképpen találkozott Mária Magdolna a feltámadt Krisztussal, és mi ennek a találkozásnak a jelentősége a mi számunkra? – ebből a kérdésből indul ki Heidl György esszéje, amely a Pécsi Egyházmegye…
Tájmel Antal győr-szabadhegyi plébános Szent László-díjat kapott
A Szent László-érmet Győr Megyei Jogú Város Szent László-napi ünnepi közgyűlésén, Borkai Zsolt polgármester köszöntője után adták át a város kitüntetettjeinek, köztük Tájmel Antal plébánosnak – számol be a Győri…
Napi sajtószemle
A július 22-i nyomtatott és online sajtó szemléje.
Szent Mária Magdolna
Az Úr feltámadásának első tanújára, a megtérő bűnös nők, az orvosok és gyógyszerészek, a haldoklók, a foglyok, a borászok, fodrászok, parfümkészítők védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, július 22-én.
Hatodszor jártak Márton Áron püspök nyomdokain
Immár hatodik alkalommal járta végig zarándokcsoport Márton Áron püspök életének legfontosabb helyszíneit július 6. és 8. között Kovács Gergely, Márton Áron szentté avatásának posztulátora vezetésével – tájékoztat a Gyulafehérvári Római…
Ötszáz éve született Néri Szent Fülöp, a „bohócruhás misztikus”
1515-ben ezen a napon, július 21-én született Néri Szent Fülöp. A fiatalok és a reumás betegek védőszentje születésének évfordulóján jubileumi évet hirdetett a Néri Szent Fülöp Oratóriumai Szövetség. Ez alkalomból…
Nemzetközi szalézi találkozó Don Bosco 200. születési évfordulóján
Augusztus 10. és 16. között világtalálkozót szervez a Szalézi Ifjúsági Mozgalom (Salesian Youth Movement – SYM) nemzetközi szervezete 16 és 30 év közötti fiatalok számára Don Bosco születési helyén –…
Ferenc pápa július 21-i Twitter-üzenete
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Teológiai részismereti képzést indít a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola leendő hittanároknak
2015 szeptemberétől teológiai részismereti levelező képzést indít a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola azon pedagógusok részére, akik a hittanár–nevelőtanár mesterszakot szeretnék elvégezni – tájékoztat a főiskola honlapja.
