Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4377
Védelmezzük gyermekeinket – milliós tüntetés Rómában
Június 20-án több mint egy millióan tüntettek Rómában a „Védelmezzük gyermekeinket!” elnevezésű, katolikus és világi civil szervezeteket tömörítő szervezet hívására az azonos neműek közötti párkapcsolat családként való elismerése és a…
Tóth Tamás: A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása
Tóth Tamás egyháztörténész, a római Pápai Magyar Intézet rektora. Tudományos igénnyel megírt kötete eredetileg doktori disszertációnak készült, amit aztán később a szerző monográfiává szélesített.
LélekTúra a Bakonyban
A bakonybéli bencés és a zirci ciszterci közösséggel ismerkedhetnek meg azok, akik július 18-án, szombaton részt vesznek a Bakonyban szervezett LélekTúrán – tájékoztat a
Ferenc pápa: Isten szeretete szilárd és biztos, mint a tengerpart szirtjei!
Június 21-én a szentmise végén mondta el Ferenc pápa az Úrangyala imádságot Torinóban. Szentbeszédében Isten hűséges, újjáteremtő, szilárd és biztos szeretetéről elmélkedett, a szertartás végén a szent lepelről beszélt, köszöntötte…
Hanisch Mátyás barokk festő képével gazdagodott a Kalocsai Érseki Kincstár
Hanisch Mátyás eddig ismeretlen képével gazdagodott egy májusi aukciót követően a Kalocsai Érseki Kincstár gyűjteménye. A festő Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló festménye a kincstár állandó kiállításán tekinthető…
Ferenc pápa és Don Bosco
Néhány nappal a torinói látogatás előtt, melynek során a Szentatya Don Bosco előtt is tiszteletét teszi születése kétszázadik évfordulója alkalmából, spanyol és olasz nyelven is megjelent a szalézi Alejandro León…
Médianapot tartottak Nagyváradon – Az ősegyháztól a cyberteológiáig
Június 20-án, szombaton „Kommunikáció és média az ókeresztény és a mai egyházban” címmel egyházmegyei médianapot szervezett a Posticum Ifjúsági Központban a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye – tájékoztat az Erdély Online.
Fájdalmas gondolatok a Menekültek Világnapjára
Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőség főszerkesztőjének jegyzetét adjuk közre.
Pap- és diakónusszentelések Egerben és Szombathelyen
Június 20-án, szombaton Ternyák Csaba érsek Egerben, Veres András megyéspüspök Szombathelyen egyházmegyei szolgálatra papokat és diakónusokat szentelt – tájékoztatnak az egyházmegyék sajtószolgálatai.
Balás Béla kaposvári püspök aranymiséjét ünnepelték Kaposszentbenedeken
Balás Béla kaposvári megyéspüspök június 20-án, szombat délután tartotta aranymiséjét a Somogy megyei Bárdudvarnokhoz tartozó Kaposszentbenedeken. A Kaposvári Egyházmegye első főpásztorával az egyházmegye papsága és hívek sokasága ünnepelt együtt –…
