Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4390
Ferenc pápa beszéde a szülői hivatásról a római egyházmegye találkozóján
A római egyházmegye június 14-én, vasárnap délután tartotta nagytalálkozóját a Szent Péter téren, amelynek során az egyes plébániák papjai és hívei találkoztak a város püspökével, Ferenc pápával – számol be…
„Az vagy, aMIT hallgatsz?!” – Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó 33. alkalommal
Július 3. és 5. között rendezik meg a 33. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozót (MIT), amelynek idei mottója: „Az vagy, aMIT hallgatsz?!” – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.
A madridi Szalézi Missziós Iroda felhívása a gyermekmunka elleni világnapon
A gyermekmunka elleni világnap június 12-én volt. Ebből az alkalomból a Szalézi Missziós Iroda madridi kirendeltsége felhívást tett közzé, hogy vessenek véget a gyermekmunkának, hogy a gyermekek örömben élhessék le…
A kolumbiai elnököt fogadta a Szentatya
Ferenc pápa június 15-én, hétfőn délelőtt tíz órakor fogadta a Vatikánban a Kolumbiai Köztársaság elnökét, Juan Manuel Santost – számol be a Vatikáni Rádió.
Augusztusban ismét gyalogos zarándoklat indul Esztergomból Mátraverebély–Szentkútra
A ferencesek szervezésében, több más szerzetesrend közreműködésével a megszentelt élet évében immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 14. és 20. között a több száz fős gyalogos zarándoklatot Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra –…
Hetven éve alapították a ciszterci nővérek érdi apátságát
A Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága június 11-én ünnepelte alapításának 70. évfordulóját Érden – tájékoztatta szerkesztőségünket Punk M. Gemma apátnő.
Ferenc pápa: Méltatlan, hogy a Közel-Keleten az emberek kevesebbet érnek a kőolajnál
A pápa június 15-én fogadta a Vatikánban a Keleti Egyházakat Segítő Mű (Riunione delle Opere in Aiuto alle Chiese Orientali – ROACO) ülésének mintegy száz résztvevőjét – számol be a…
Te Deum a szombathelyi II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban
Lezárult a 2014/2015-ös tanév a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban. A Te Deumot június 11-én tartották Szombathelyen a Szent Kereszt (Kálvária)-templomban, amelynek keretében kiosztották a II. János Pál Kiválósági Ösztöndíjakat…
Lambert Zoltán aranymiséjét ünnepelték a városmajori templomban
Lambert Zoltán plébános június 14-én, vasárnap tartotta aranymiséjét a budapesti városmajori Jézus Szíve-templomban. A városmajori közösséget 47 éve szolgáló Zoltán atyával hívek sokasága ünnepelt együtt.
Új igazgatóhelyettes a Katolikus Karitásznál
A Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesi posztját Zagyva Richárd, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász korábbi igazgatója látja el – tájékoztatott a szervezet június 15-én. Forgách József korábbi igazgatóhelyettes egészségi állapotára való tekintettel kérte…
