A Jézus-ima és a keleti szerzetesség
Posted in: Magyar Kurír2015. február 7-én a „A Jézus-ima és a keleti szerzetesség. Imaélet a monostorban és azon kívül” címmel rendeztek konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
2015. február 7-én a „A Jézus-ima és a keleti szerzetesség. Imaélet a monostorban és azon kívül” címmel rendeztek konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A magyar szerzetesnővérek által létrehozott SÁRA team szervezett beszélgetést az emberkereskedelemről, kiemelten is a prostitúcióról február 8-án Budapesten, a Loyola Caféban. Ferenc pápa tavaly decemberben tette meg Szent Bakhita Jozefina emléknapját az emberkereskedelem elleni küzdelem imanapjává.
„Mama, gyere csak! Van itt valaki fehér ruhában!” Borult a terv, a pápa menet közben változtatott, s látogatást tett egy menekültek számára létesített táborban. A Vatikáni Rádió tudósítása.
Hatodik rendezik meg a Fehérvári Versünnepet, amelyre március 13-áig jelentkezhetnek a helyi 9–13. osztályos diákok – adja hírül az MTI.
Ferenc pápa február 8-án, vasárnap a Róma keleti részén fekvő népes városnegyedben, Pietralatában látogatást tett a Szent Mihály főangyal plébánián, ahol szentmisét mutatott be, majd találkozott az egyházközség különböző csoportjaival és a betegekkel – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
A keresztények arra kaptak meghívást, hogy védelmezzék a teremtett világot – hangsúlyozta Ferenc pápa hétfő reggeli szentmiséjén a Szent Márta-házban. A Vatikáni Rádió tudósítása.
Több egyházmegyei székhelyen a házasság világnapjához kapcsolódva nyitották meg a házasság hete rendezvénysorozatot. Szegeden és Pécsett Bíró László, a Magyar Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke mutatta be a nyitó szentmisét. Egyházmegyéink tudósításait közöljük.
Tegnap volt negyven éve, hogy püspökké szentelték Timkó Imrét és Keresztes Szilárdot Nyíregyházán – tájékoztat a Miskolci Apostoli Exarchátus.
A hagyományokhoz híven immáron negyedik alkalommal tartották meg február 7-én, szombaton a kántortalálkozót a Miskolci Apostoli Exarchátus kántorai és kántorjelöltjei számára a sajópálfalai zarándokházban – adja hírül az exarchátus honlapja.
A pápa kezdeményezésére a Szent Péter téren zuhanyzási lehetőség, borbélyok, fodrászok segítik a hajléktalanokat. Az esős időben esernyőkkel is megajándékozták őket – tájékoztat az Avvenire olasz katolikus napilap.