Mai evangélium – 2021. január 30.
Posted in: Magyar KurírHogy örömhírrel induljon minden nap … – Mk 4,35–41
Hogy örömhírrel induljon minden nap … – Mk 4,35–41
Bán Jónás OFM 2020 augusztusától ismét Nagyszőlősön szolgál, immár harmadik alkalommal. Tapasztalatairól és a ferences misszió jelenlegi helyzetéről beszélt a ferences rend honlapján megjelent interjúban, melyből részleteket közlünk….
Adolf Kajpr szerzetes papot előbb a nácik hurcolták el koncentrációs táborba, majd a háború után a kommunisták zárták egy szlovákiai munkatáborba az írásai miatt.
A Gyulafehérvári Főegyházmegye, valamint a szatmári, a nagyváradi és a temesvári egyházmegye hitoktatói minden hónap első csütörtökén közös szentségimádásra gyűlnek össze az online térben. A programsorozat az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra…
„A bibliai szövegek mind roppant érdekesek, amint életre keltjük a történet történetét” – a Cziglányi Zsolttal készült beszélgetés a Vigilia februári számában lesz olvasható, ennek a folyóirat Facebook-oldalán megjelent részletét közöljük….
Január 21-én ötéves húga talált rá Antonellára, aki a nyaka köré tekert kötéllel haldoklott a fürdőkádban. Másnap a kórházban életét vesztette. A tragikus eset megrendítő, és számos kérdést vet fel a szülők, a nevelők, így az Egyház számára is, és sürg…
A szerbiai Szabadkai Egyházmegyében január 10-én tartottak gyűjtést a tavaly év végén bekövetkezett horvátországi földrengés károsultjai részére. Večerin Slavko megyéspüspök január 28-án kelt levelében köszönetet mondott az egyházmegye papságának, a sz…
Ravaszné Takács Mártát nevezték ki 2020 szeptemberében a Fogyatékosok Nappali Intézménye és a Sorstárs Támogató Szolgálat élére; munkájáról kérdezte őt Komárom város honlapjának munkatársa.
Január 25–26-án virtuális formában tartotta 121. plenáris ülését a Fülöp-szigeteki Katolikus Püspöki Konferencia. Ferenc pápa a főpásztoroknak ez alkalomra küldött üzenetében kiemelte: folytassák tanúságtételüket az evangéliumi szeretetről, különösen a…
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.