Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4864
Ferenc pápa: Jézus kiválasztott minket, imádkozik értünk és közel van hozzánk
Szeptember 9-én reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén Ferenc pápa a napi evangéliumot magyarázva hangsúlyozta: Jézus nem professzor, aki katedráról tanít, hanem az emberek között él, hagyja, hogy megérintsék, és…
A Nagyszombati Főegyházmegye hivatalos magyar kegyhelye lett Tallós
Orosch János nagyszombati érsek szeptember 6-án a tallósi lourdes-i barlangnál bemutatott ünnepi szentmise keretében a Nagyszombati Főegyházmegye első magyar zarándokhelyévé nyilvánította a felvidéki kegyhelyet – tájékoztatott Tóth László érseki tanácsos.
Ferenc pápa üzenetet küldött a meggyilkolt újságíró családjának
A Szentatya szeptember 5-i keltezéssel üzenetet küldött Steven Joel Sotloff, az IS (Iszlám Állam) dzsihadistái által lefejezett amerikai újságíró hozzátartozóinak – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Beszámoló a XI. Egyházmegyei Látónapról – VIDEÓVAL
Az egyház hitén alapuló közös gondolkodásra és az ebből fakadó közös cselekvésre hívta össze az egyházmegye papságát és a világi híveket szeptember 6-án Spányi Antal megyéspüspök – tájékoztat a Székesfehérvári…
Búcsú és keresztszentelés Máriaradnán
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, Szűz Mária születésnapján a máriaradnai kegyhely felújított bazilikájában 11 órakor ünnepélyes, román, magyar és német nyelvű búcsúi szentmisét tartottak.
Ferenc pápa keddi Twitter-üzenete
„Isten hűsége erősebb a mi hűtlenségeinknél és árulásainknál.”
Oroszországot járja a torinói lepel másolata
Oroszország számos városába eljutott körútján az Egyház egyik legbecsesebb ereklyéje, a torinói lepel. A Zenit hírügynökség jelenti.
Magyar szalézi novícius tette le elsőfogadalmát Genzanóban
Hagyományosan Kisboldogasszony napján teszik le elsőfogadalmukat a szalézi jelöltek világszerte, így Kovács Sándor, magyar szalézi novícius is 2014. szeptember 8-án tette le első ideiglenes fogadalmát Genzano Di Romában Ángel Fernández…
Felújítják az egri érseki palotát
A fejlesztések a műemlék épület turisztikai funkcióval, látogatóbarát szolgáltatásokkal történő ellátását, valamint kiegészítő szolgáltatások telepítését jelentik – az érseki vagyonkezelő központ hírlevele tájékoztat a folyamatban lévő munkálatokról.
Napi sajtószemle
A szeptember 9-i lapok szemléje