Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 4904
Gyászolja az Irgalmasrend az ebola áldozatául esett szerzetes testvéreit
Istenes Szent János nagy családja gyászolja szerzetes testvéreit, akiket a gyilkos kór, az ebola elragadott – tudatta szerkesztőségünkkel a Betegápoló Irgalmasrend.
Szent Maximilián Mária Kolbe áldozópap és vértanú
„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” Kolbe atya is ezt tette, Isten iránti szeretetből, amely egész életét áthatotta, adta életét társa helyett.
Elhunyt Boda László
Dr. Boda László, a PPKE Hittudományi Karának nyugalmazott erkölcsteológia professzora életének 85. évében elhunyt - tájékoztat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Megkezdődött a CSIT
„A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32), ezzel a jelmondattal vette kezdetét a 2014-es Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 12-én – tájékoztatta szerkesztőségünket a találkozó médiacsapata.
Házaspárokkal lelkigyakorlatoztak az atyák
A MÉCS Családközösségek által szervezett papi lelkigyakorlat idén augusztus 4. és 7. között zajlott Budapesten, Bíró László püspök vezetésével – tájékoztatta a MÉCS szerkesztőségünket.
Ferenc pápa táviratai koreai utazása kezdetén
Ferenc pápa szokásos módon táviratban köszöntötte mindazon európai országok elnökeit és népeit, amelyek felett utazása első felében repülőgépe áthalad a Rómából Szöul felé tartó légi útvonalon – írja a Vatikáni…
Delhi érseke újabb keresztényellenes támadásokról adott hírt
Újdelhi érseke hatékonyabb intézkedéseket vár el a hatóságoktól a vallási indíttatású erőszak megfékezésére. A Vatikáni Rádió angol oldalának hírét foglaljuk össze.
Megújul a püspökszentlászlói kastély és kápolna
Turisztikai látogatóközpontot, zarándokházat és Mindszenty-emlékhelyet alakítanak ki a Mecsekben – a Pécsi Egyházmegye sajtóközleménye ismerteti a projektet.
Vatikáni felhívás a muzulmán vallási vezetőkhöz az iraki dzsihadisták elítélésére
A muzulmán vallási és politikai vezetők fellépését sürgette a vatikáni Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa az iraki Iszlám Állam fegyveresei vallási és etnikai kisebbségekkel szembeni bűncselekményeinek elítélése és leállítása érdekében –…
Urunk színeváltozása búcsú Győr-Újvárosban
A Győr-újvárosi Egyházközség augusztus 6-án, szerdán ünnepelte a templom titulusát, Urunk színeváltozását. Zsebedits József plébános a szentmise keretében megáldotta a győr-újvárosi Segítő Szűzanya tiszteletére elkészített miseruhát – írja Horváth Csaba…