Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 597
Egy szívvel közösen – Kispapok jótékonysági felhívása Szegeden
„Egy szívvel közösen” mottóval karácsonyi ajándékgyűjtést kezdeményeznek a Szent Gellért Szeminárium papnövendékei.
Ó, bárcsak széttépnéd az egeket, és leszállnál! – Adventi készület az erdélyi szociális testvérekkel
Adventi hétfő estéken, 18 és 20 óra között a Szociális Testvérek Társasága erdélyi kerülete online imaalkalmat kínál azoknak, akik nem idegenkednek attól, hogy az internetes térben találkozzanak. A Visio Divina…
Újabb kínai püspököt neveztek ki a Szentszék és Kína közötti megállapodás keretében
Thomas Chen Tianhao az új püspök, aki a csingtaói egyházmegyét fogja vezetni. Matteo Bruni, a vatikáni sajtóközpont igazgatója elmondta: további püspöki kinevezések vannak folyamatban.
Érdemes-e böjtölnünk a járványidőszakban?
A karácsonyt megelőző böjtöt sokkal kevesebben tartják, mint a húsvéti 40 naposat, pedig ennek is hagyománya van. A jelenlegi időszak minden tekintetben komoly kihívások elé állít bennünket további lemondások nélkül…
Másodszor tartottak online papi rekollekciót a Váci Egyházmegyében
Ismét a váci Kilátó Központban szervezték meg a Váci Egyházmegye papjai és diakónusai számára a rekollekciót november 24-én. Az elsőhöz hasonló keretek között, online formában kapcsolódtak a lelkipásztorok az eseményhez,…
Útravaló – 2020. november 26.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Mai evangélium – 2020. november 26.
Hogy örömhírrel induljon minden nap … – Lk 21,20–28
Budapesten is vörös fénybe öltözött épületekkel emlékeztek meg az üldözött keresztényekről
Vörös színnel világították meg november 25-én, szerdán Budapest több ikonikus helyszínét és templomát, így fejezve ki szolidaritásunkat a világszerte hitükért üldözött keresztényekkel. Merényi Zita fotósunk örökítette meg a fényfestést.
Ferenc pápa katekézise: Az Egyház nem piac és nem politikai párt, hanem a Lélekből születik!
November 25-én az imádság témájának szentelt szerdai katekézisek tizenhatodik állomásához érkezett a Szentatya. Online közvetített beszédében a születő Egyház imájának jellegzetességeiről elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Seprű és rózsa – Utcaseprő teológus járja Fribourg utcáit
Michel Simonet jól ismert alakja a svájci Fribourg utcáinak, főként azóta, hogy Egy rózsa és egy seprű címmel 2015-ben könyve is megjelent.
