Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 601
A Ferences Világi Rend és a Ferences Ifjúság imanapot tart advent első vasárnapján
Ferences Világi Rend (CIOFS) november 29-én, vasárnap világméretű nemzetközi imanapot szervez. Kauser Tibor, a Ferences Világi Rend miniszter generálisa ezzel kapcsolatban november 17-i keltezéssel levelet írt a Ferences Világi Rend…
Biztonságban vannak az észak-mozambiki katolikus rádió Iszlám Állam elől menekülő újságírói
Biztonságban van a mozambiki pembai egyházmegyéhez tartozó Capo Delgado tartomány katolikus rádiójának kilenc újságírója, akik családtagjaikkal együtt az erdőségekbe menekültek, miután az Iszlám Állam fegyveresei betörtek az Assisi Szent Ferenc…
Beiktatták az új egyháztanácsosokat a nagyváradi egyházmegye plébániáin
A nagyváradi egyházmegyében október folyamán megválasztották az új egyháztanácsosokat minden plébánián – és ott, ahol indokolt volt, a filiákban is. Mandátumuk november 22-én, Krisztus király vasárnapján kezdődött, és öt évre…
Megalakul a franciaországi imámok tanácsa
Emmanuel Macron francia államfő javaslatára az iszlám vallás meghatározó személyiségei kidolgozták az imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban – jelezte november 19-én a francia…
Minden segélycsomagban van egy angyal – Beszélgetés a Caritas Hungarica díj egyik kitüntetettjével
Pécsen november 7-én adták át a Caritas Hungarica díjakat. Az egyik kitüntetett Kriszl Istvánné Nagy Ilona volt, aki az elmúlt évtizedekben végzett munkája – amellyel a Pécsi Egyházmegye területén élő…
Morano Magdolna-túrautat hoztak létre a Don Bosco nővérek Pesthidegkúton
A különleges helyzetek különleges megoldásokat szülnek. A járvány miatt a szalézi oratóriumot a szokott módon nem lehet megszervezni, a Don Bosco Nővérek azonban szeretnének közel maradni az oratóriumot látogató gyerekekhez…
Megszólíthatóvá válni és megszólítani – Beszélgetés Felföldi László kinevezett pécsi püspökkel
Ferenc pápa Felföldi Lászlót, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát november 18-án kinevezte pécsi megyéspüspökké. Az új főpásztort arról kérdeztük, mit jelent számára a kinevezés, hogyan…
Elhunyt Lehner Anna szociális testvér, korábbi általános elöljáró
Életének 97. évében, 2020. november 19-én Encinóban, a kaliforniai föderációs testvérek idősotthonában elhunyt Lehner Anna szociális testvér. Temetéséről később rendelkeznek; akarata szerint Buffalóban helyezik örök nyugalomra. November 24-én a budapest-remetekertvárosi…
Mosolygó Marcell-emlékdélután a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola liturgikus tanszéke négy éve indította el a liturgikus tanárairól való megemlékezést szolgáló sorozatát. A november 19-én online formában megrendezett ötödik konferencián Mosolygó Marcell atyára…
Az evangélium életformáló erő – Palánki Ferenc püspök homíliája Krisztus király ünnepén
Jézus Krisztus királyságának ünnepe az egyházi év megkoronázása. Ne feledkezzünk el arról, hogy ő a világ ura, nem pedig a gonosz – fogalmazott szentbeszédében Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Krisztus király…
