Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 627
Tornielli a McCarrick-jelentésről: A gyógyuláshoz alázatra és bűnbánatra van szükség
Andrea Tornielli, a vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztő igazgatója Vatican Newson megjelent összefoglaló cikkét tesszük közzé a vatikáni Államtitkárság által közölt jelentésről, amely dokumentumokon és tanúságtételeken keresztül tárja fel a klerikusi…
Együttérző szívvel lehet vigaszt és örömet adni – Ünnepi interjú Spányi Antal megyéspüspökkel
Nincs olyan nap, amiben ne tudnánk észrevenni, hogy az Isten szeret bennünket, én elsősorban ezt szeretném megköszönni – vallja Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A főpásztorral 70. születésnapja alkalmából beszélgettünk, melyet…
Ferenc pápa novemberi imaszándéka a mesterséges intelligencia „emberi” fejlődéséért
A pápa novemberi imaszándéka: „Imádkozzunk, hogy a robotika és a mesterséges intelligencia fejlődése mindig az ember szolgálatában álljon.”
Felújítják Gyula legrégibb lakóépületét, a Máriás házat
Nagyrészt pályázati forrásból, 150 millió forintból újítják fel Gyula legrégibb, 1775 körül épült lakóépületét, a Máriás házat – ismertette kedden sajtónyilvános bejáráson Görgényi Ernő polgármester.
Covid-biztos gyóntatófülkéket alakítottak ki a szöuli székesegyházban
A koronavírus-járvány nem foszthatja meg a híveket a szentségektől. Amint arról a Fides hírügynökség november 11-én tájékoztatott, a szöuli katolikus székesegyházban ebből a meggyőződésből kiindulva alakítottak ki olyan gyóntatófülkéket, melyek…
Ferenc pápa Twitter-üzenete november 12-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Életszentséggel a megosztottság ellen – Szent Jozafát püspök és vértanú
A keresztények egységéért, az ökumenéért kérhetjük Szent Jozafát közbenjárását, aki ortodox családból származott, s nem sokkal a breszti unió (1596) után lépett át a Katolikus Egyházba. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján,…
Akik gyógyírt nyújthatnak a léleknek a járvány idején is…
Adventre és karácsonyra is meglepetéssel készül a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálata. A tagoknak különösen sok feladatuk van most, hiszen a látogatási tilalom ellenére lehetőségük van a betegekkel való…
Ferenc pápa köszöntötte a lengyeleket nemzeti függetlenségük napján
Ferenc pápa a november 11-i, szerdai általános kihallgatás végén külön köszöntötte a lengyeleket.
Tanulmányi nap a Pápai Gergely Egyetemen: II. János Pál pápa és a kelet-közép-európai egyházak
Az egyetem Egyháztörténelem tanszéke és Egyházi Kulturális Javak intézete tanulmányi napot szervez november 17-én, melynek során bemutatják a Jan Mikrut történészprofesszor gondozásában megjelent Vér a véretekből, csont a csontotokból. János…
