Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 641
Imádkozzunk együtt napról napra a betegekért, a járvány megszűnéséért
A debreceni Szent Anna-székesegyházban tavasz óta mindennap elimádkozzák az európai püspökök közös imáját a járvány megszűnéséért, és minden hónap első csütörtökén egész napos szentségimádást tartanak.
Hogyan tegyünk különbséget a tudományos és az áltudományos információk között a járvány idején?
Az alábbiakban Kovács Levente molekuláris biológiával és genetikával foglalkozó kutatóbiológus írását közöljük, ami a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilap november 1-jei számában jelent meg.
Szent Margit a győri Püspökvár kertjében – Interjú Borza Teréz szobrászművésszel
Szeptember 14-én áldotta meg Veres András megyéspüspök Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas szobrászművész Szent Margit fohásza Magyarországért című kompozícióját, mely a győri Püspökvár kertjében kapott helyet. Ennek kapcsán készített interjút Nemes…
Felújították a tatai kálvária szoborcsoportját
Átadták Tatán a felújított Kálvária-szoborcsoportot november elsején, mindenszentek ünnepén. A műemlék felújítását sikeres pályázat eredményeként a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkársága és a város önkormányzata egyaránt 25 millió…
Pápai szentmise az elhunyt főpásztorokért: Higgyünk a feltámadásban, az Úr velünk van
Az elmúlt évben elhunyt bíborosokért és püspökökért mutatott be latin nyelvű szentmisét november 5-én Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika Cathedra Petri-oltáránál. Homíliájában arra buzdított, higgyünk a feltámadásban, ne engedjünk a…
Ferenc pápa Twitter-üzenete november 5-én
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Vizitáció a Szentföldön – Várnai Jakab naplója (26. rész)
Várnai Jakab OFM 2015–16-ban a Szentföldi Ferences Kusztódia vizitátora volt. E tisztségében, majd megbízatása után is többször járt a Szentföldön. E tapasztalatok és élmények nyomán készült a napló, melynek fejezeteit…
Hollerich bíboros: A terrorizmus szörnyűségére a testvériség legyen a válaszunk!
A terroristák célja, hogy megosztást keltsenek köztünk az Európai Unióban. Nekünk ezt el kell utasítanunk, nem engedhetjük, hogy a gyűlölet győzedelmeskedjen – mondta a legutóbbi terrorista merényletek kapcsán az olasz…
Húsz embert lefejeztek a dzsihadisták Mozambikban, az erőszak elől menekülők hajótörést szenvedtek
Az Iszlám Állam Közép-Afrikai Tartományának (ISCAP) terroristái október 31-én délelőtt megtámadták Magaia, Nchinga, Namacunde, 24 de Março, Muatide és Muambula falvakat a Mozambik északi részén fekvő Cabo Delgado tartományban. A…
Nincsen NEK rózsa nélkül – Rózsatöveket ajándékoz az agrárminiszter a plébániáknak
Háromezer darab, magyar szakember által nemesített rózsatövet ajánlott fel Nagy István agrárminiszter a magyarországi plébániáknak az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében. A NEK rózsáját a tárcavezető a budapesti…
