Author Archives: Magyar Kurír RSS Hírcsatorna - Page 740
Öt éve nevezték ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye élére Palánki Ferencet
Öt évvel ezelőtt, 2015. szeptember 21-én nevezte ki Ferenc pápa Palánki Ferencet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztorává. Ünnepélyes beiktatására 2015. november 14-én került sor a debreceni Szent Anna-székesegyházban.
Hódolat a Szent Szűz előtt – Nektaria Karantzi görög énekesnő lesz a Szent Efrém-kórus vendége
Az immár kilencedik Orientale lumen sorozat idei zárókoncertjére október 3-án, szombaton a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban kerül sor.
Megáldották a kondorosi Batthyány-Geist-kastély felújított kápolnáját
Szeptember 19-én, szombaton megáldották a kondorosi Batthyány-Geist-kastély kertjében álló, Ybl Miklós tervei alapján épült neoreneszánsz stílusú Jézus Szíve-kápolnát.
Hiánypótló kötetet mutattak be a kortárs római katolikus templomépítészetről
Katona Vilmos „Az Úr bevonul szentélyébe”. Kortárs római katolikus templomépítészet a liturgia tükrében című kötetét szeptember 17-én mutatták be Budapesten, a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában, a XIV. Ars Sacra Fesztivál…
Indiában nő az öngyilkosságok száma – Az Egyház online programmal segíti a megelőzést
A pszichológiai rendellenességek, a depresszió és a társadalmi kirekesztettség mind olyan jelenségek, melyeket a világjárvány csak súlyosbított. Az indiai katolikus egyház éppen ezért a bajban lévők számára pszichoszociális támogatói programot…
Legyetek bátrak áldozatot vállalni! – Kollégiumot szenteltek Nyíregyházán
Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök megszentelte a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium Kollégiumát, mely szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit a Nyíregyházán tanuló középiskolások számára.
Elhunyt Szikszai István nyugalmazott plébános
Az Egri Főegyházmegye a papság, valamint a rokonság nevében fájdalommal és a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Szikszai István nyugalmazott plébános életének 69., áldozópapságának 42. évében, 2020. szeptember 17-én, lakástűz…
Szakmai napot tartottak a keresztény könnyűzenéről Budapesten
Kazetta-Pengető címmel a keresztény könnyűzenéről tartottak szakmai napot szeptember 19-én, szombaton a budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpontban.
Zarándoklat a tétszentkúti búcsúra
Az idei évben is, immáron 12. alkalommal gyalogos zarándoklat indult a győri Szentlélek-templomtól Tétszentkútra.
Az Eucharisztia történetéről tartottak előadást az Ars Sacra Fesztivál keretében Budapesten
Szeptember 15-én a Budapesti Történeti Múzeum gótikus termében Gárdonyi Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora, a Fraknói Kutatócsoport külső tagja tartott előadást, az Eucharisztia kétezer éves…
