Ferenc pápa Twitter-üzenete szeptember 18-án
Posted in: Magyar KurírA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal azon tűnődhetünk, hogy mennyire ismerjük a saját, „pannon” kincseinket.
Amikor egy láthatatlan létező átalakítja életünket, ráirányítja figyelmünket létünk törékenységére, annak forrására. A Szentlélek kreativitásával új formákat kereshetünk hitéletünk megélésére, a szentségek megünneplésére – hangzik el az interjúban, mel…
Az új püspöki helynökök – ifj. Bohács Béla, a kassai magyar ajkú hívek lelkiatyja és Kamil Drozd szerzetespap, nagykuncfalvai adminisztrátor, az egyházmegyei hivatal aktuáriusa – a Legszentebb Istenszülő születéséről elnevezett székesegyház címünnepéne…
A dél-szudáni tombura-yambiói egyházmegyében szeptember 14-én mutatták be a helyi, zande nyelvre lefordított biblia első kiadását. Fontos mérföldkő, hosszú évek kemény munkájának és az állhatatos missziós tevékenységnek gyümölcse mindez a több mint szá…
Szeptember 12-én, szombat délelőtt a nagykanizsai és a segesdi esperesi kerület papjai és a plébániák küldöttei áttekintették az egyházmegyei zsinat előkészítő folyamatát Nagykanizsán, a piarista iskolában.
A bicskei karitászcsoport szeptember 13-án, vasárnap szentmise keretében egykori alapítójukkal, Tóth Tamással ünnepelt. Hálát adtak az elmúlt 15 évért, amely mozgalmas, örömökkel teli, de egyben nehéz út is volt. Burbela Gergely plébános bejelentette, …
A Győri Egyházmegyei Karitász a fokozódó vírushelyzet ellenére idén is folytatja munkáját. Ennek jele, hogy nemrég együttműködési megállapodást kötött a mosonmagyaróvári Kistérségi Egyesített Szociális Intézménnyel (KESZI).
A kegytemplom búcsújának második napján, szeptember 13-án Spányi Antal megyéspüspök szentmisével adott hálát a megújult kegyhelyért.
A tiszabezdédi görögkatolikus templomot Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel. Az idei templombúcsún, szeptember 13-án a közösség régi vágya teljesült, hiszen ettől kezdve templomukban is őrzik az Oltáriszentséget.