Asszony, nagy a te hited!
Posted in: Magyar KurírÉvközi 20. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 15,21–28)
Évközi 20. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 15,21–28)
A kötet szerzője a Biblia alapján Isten 111 „Ne félj!” biztatásáról elmélkedik, egyszerű és derűs szavakkal, mert vallja: ha már mosolyogni is tudunk, akár magunkon is, gyorsan eloszlanak fejünk felől a félelmetes, sötét árnyak.
Augusztus 14-én, a Szent István-i országfelajánlás napján idén is megtartották a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepi szentmiséjét, valamint a megye, a város és az egyházmegye közös megemlékezését a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely…
Libanon fővárosában a plébániák, kolostorok és iskolák menekült- és segélyközpontokká alakultak át, hogy befogadják a kikötőben történt robbanások következtében lakhelyüket vesztett embereket. A helyi keresztény fiatalok azonnal felajánlották segítségü…
A Győri Egyházmegye káptalandombi épületegyüttesében az egykori nagypréposti rezidenciát, majd kanonok lakásokat hotellá alakították. Huszonhárom apartman, kápolna, terasz és közösségi tér fogadja a szállást kereső zarándokokat, turistákat. A Domus Per…
A budapesti Szent István-bazilikában augusztus 12-én elhelyezték a Kárpát-medence aratókoszorúját, amelyet az idén hajdúnánási gazdasszonyok fontak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részeként.
Augusztus 16-án jelenik meg Nyiredy Maurus bencés szerzetes, gyémántmisés pap dogmatikakönyve az Egyház tanításáról, melyről a kötet szakmai lektora, Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja írt ismertetőt….
Szent II. János Pál pápa 1987. december 22-én beszédet mondott a Római Kúria munkatársainak, melyben a kezdődő Mária-év alkalmából nagyobb részt Szűz Máriának szentelt. A beszéd Szűzanyára vonatkozó részeit Nagyboldogasszony ünnepéhez kötődően Kovács Z…
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Augusztusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap … – Lk 1,39-56