Ferenc pápa Twitter-üzenete augusztus 10-én
Posted in: Magyar KurírA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A nagy magánvállalatoktól kezdve a szakszervezeteken át a Katolikus Egyházig mindenki arra kérte Peru kormányzatát és kongresszusát, hogy azonnal oldják meg a súlyos politikai válságot, amellyel az ország jelenleg szembenéz, miután a törvényhozók augus…
Várnai Jakab OFM 2015–16-ban a Szentföldi Ferences Kusztódia vizitátora volt. E tisztségében, majd megbízatása után is többször járt a Szentföldön. Ezekből a tapasztalatokból és élményekből készült a napló, melynek fejezeteit hetenként teszik közzé a F…
A Szent István Rádió és Televízió mély megrendüléssel tudatja, hogy Simon György örökös főszerkesztő 2020. augusztus 8-án elhunyt. Búcsúztatásáról a család szándéka szerint adnak tájékoztatást a későbbiekben.
A járványügyi korlátozások miatt az augusztus 15–16-ára tervezett máriapócsi nagybúcsút sem tudják a megszokott rend szerint megtartani.
Sokat vártunk rá, megérkezett az igazi nyár. Amilyen forrón süt a nap, olyan tüzes lelkülettel működött Illés próféta, akit az evangéliumok is említenek. Ha egy igazi, akár egyéni lelkigyakorlatos könyvre vágyunk, mely felszítja a szívünkben szunnyadó …
A magyar bencés hagyományban Urunk színeváltozása ünnepe, augusztus 6. a fogadalomtételek napja. A Pannonhalmi Főapátság szerzetesei idén is összegyűltek a Szent Márton-bazilikában, ahol Hortobágyi Cirill OSB főapát és a testvérek közösségének jelenlét…
A pápa kritizálásának jelensége „rendkívül határozott jele az ellentmondás szellemének, és Isten népének, különösen az értelmiségieknek bizonyos meggyengülését jelenti” – fogalmazott Angelo Scola bíboros. Nyilatkozatát a Vigilia Szerkesztőségének Faceb…
Minden ember vágya az öröm és a boldogság elérése és lehetőség szerint a fenntartása. A Makkai László görögkatolikus pap honlapján megjelenő sorozatban Krasznay Mónika pasztorálpszichológus ír a témáról – az alábbiakban a cikk második részét olvashatj…
Szilágyi István legújabb történelmi nagyregénye a 18. század első ötven esztendejében játszódik. Egy olyan, egész életében az igazságot, létünk értelmét kereső ember tragédiája, aki nem képes feloldani az élet ellentmondásait.