Pécsi Rita: Hogyan pihenjük ki az utóbbi időben megélt szokatlan megterhelést?
Posted in: Magyar KurírAz alábbiakban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.
Az alábbiakban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.
Az alábbiakban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.
Az alábbiakban a július 14-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Milan Šášik munkácsi megyéspüspök végrendeletét adjuk közre, melyet halála előtt három hónappal írt.
Július 19-én, vasárnap a Zala megyei Salomváron Székely János megyéspüspök kiszolgáltatta a bérmálás szentségét, a liturgia végén pedig megáldotta a felújított plébániaépületet, és imádkozott a hívekkel a plébánia kertjében felállított fénykeresztnél….
A plébániai közösség lelkipásztori megtérése az Egyház evangelizáló küldetésének szolgálatában címmel adta ki július 20-án a Klérus Kongregációja új instrukcióját, melyben többek között a plébániák megreformálásáról, a hivatások hiányáról és a világi h…
Július 18-án érkezett egy napra a csodatevő Madonna másolata a miskolci minorita templomba.
A Keresztelő Szent János-napi búcsúhoz kapcsolódó, hagyományos Múzeumok Éjszakája program helyett idén június 27-én Zsámbékon esti szabadtéri rendezvényre került sor a premontrei Öregtemplomnál.
Ferenc pápa Luscsák Nílus OFM püspököt, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspökét ugyanennek az egyházmegyének apostoli adminisztrátorává nevezi ki, ad nutum (azaz további intézkedésig terjedő) apostoli szentszéki kinevezéssel….
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetett liturgiát július 19-én Máriapócson az egyházmegyei búcsúra érkezett zarándokok részvételével.