Ferenc pápa fogadta az új argentin szentszéki nagykövet asszonyt
Posted in: Magyar KurírMaría Fernanda Silva személyében új szentszéki nagykövete van az Argentin Köztársaságnak. A diplomata május 23-án mutatta be a pápának kormánya megbízólevelét.
María Fernanda Silva személyében új szentszéki nagykövete van az Argentin Köztársaságnak. A diplomata május 23-án mutatta be a pápának kormánya megbízólevelét.
A Mária-tisztelet és a rózsafüzér imádság igazi áldást hozott az alabamai Birmingham környékén élő virágkereskedők számára. Minden május 10-én kezdődött (angolszász területeken akkor volt anyák napja), egy szentmisén a Birminghamhez tartozó Irondale-be…
A Concilium nemzetközi teológiai folyóirat szerkesztőbizottsága tagjának választották Kovács Gusztávot, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorát.
A komáromi Jézus Szíve-plébánián Bros Gergely plébános kezdeményezésére tavaly indították el az Öröm útja, vagy más néven a Fény útja áhítatot, amely a keresztútjáráshoz hasonlatos, de a Jézus feltámadását követő eseményekbe kapcsolódunk be általa….
Május 22-én, Szent Rita ünnepén rózsák megáldásával egybekötött szentmisét celebrált Marti József plébániai kormányzó a bujáki Szent Márton-plébániatemplomban.
Május 25-én Afrika napját ünnepeljük. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Ő és én sorozatának egyik tanúságtevőjével, a kétgyermekes Fodor Rékával, az Afréka Alapítvány alapítójával beszélgettünk, aki március 20-a óta Nigériában rekedt….
A kanadai 88 éves Charles Margrave Taylor minden bizonnyal korunk legnevesebb és legismertebb katolikus filozófusa világszerte, 2019-ben megkapta a Ratzinger-díjat. A napokban a kanadai közszolgálati rádiónak (CBC) adott interjújából idézünk….
A 777 csapata arra buzdít valamennyi magyart, hogy Trianon századik évfordulóján, június 4-én, magyarországi idő szerint délután fél ötkor közösen imádkozzunk hazánkért és valamennyi nemzettársunkért.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 17,11b–19