Mai evangélium – 2020. május 20.
Posted in: Magyar KurírHogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 16,12–15
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 16,12–15
Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek, örmény apostoli kormányzó II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójára írt személyes hangú visszaemlékezését olvashatják. Az érsek felidézi többek között az általa a Szentatyának adott „nyelvlec…
Pietrelcinai Szent Pióról, azaz Pio atyáról közismert, hogy nagyon közel állt a szívéhez a rózsafüzér. Az Aleteia portál egyik munkatársa kigyűjtött írásaiból néhány erről, illetve a Szűzanyáról szóló szövegrészt.
Szikora Robi énekes, dalszerző, a csikidam műfaj megteremtője, a magyar popzene egyik legeredetibb alakja. A rockzenészek között ritka, hogy valaki annyira nyíltan vállalja a hitét, mint ő. Három évtizede mindennap részt vesz szentmisén. Az 52. budapes…
Az Európai Katolikus Családegyesületek Szövetsége (FAFCE) – amelynek a Magyar Katolikus Családegyesület is a tagja – az egész kontinenst érintő koronavírus-járvány következtében online tartotta meg közgyűlését május 6-án. A családok világnapján, május …
A Veszprémi Főegyházmegyében május 19-én életbe lépett rendelkezéseket adjuk közre.
A kortárs kultúra kiváló művelője, Szent II. János Pál a névadója a Pápai Aquinói Szent Tamás Egyetem újonnan létrehozott kulturális intézetének. A május 18-i megnyitóra Ferenc pápa elküldte üzenetét, melyben a nagy előd bátor igazságkeresését, szellem…
Isten boldogságot készít azoknak, akik mindvégig szeretik őt és mindvégig kitartanak – mondta a Boldog Scheffler János vértanú püspök emléknapján, május 17-én a szatmárnémeti zárdatemplomban bemutatott szentmise homíliájában Schönberger Jenő szatmári m…
Az irgalmasság óriásának nevezte elődjét videoüzenetében Ferenc pápa, melyben a krakkói fiatalokat köszöntötte Szent II. János Pál születésének centenáriuma alkalmából, arra buzdítva őket, hogy mélyítsék el hazájuk nagy szülöttének tanítását. Az olasz …
Tapasztalva a környező országok járványveszélyre vonatkozó szigorításainak enyhülését, és bízva abban, hogy a kántori szolgálat iránt érdeklődőknek idén is lehetőséget tudnak biztosítani a szakmai fejlődésre, a kántorképző tanáraival egyetértésben a Ma…