Author Archives: Egyházmegyei RSS csatorna - Page 4
Fatimai Engesztelő Nap Bodajkon a Segítő Szűz Mária kegyhelyen – beszámoló
- Felemelően szép volt november havi Fatimai imaóránk, amelyre Spányi Antal megyéspüspök atyánk elfogadta meghívásunkat – épp azon a napon, amikor 75. születésnapját ünnepelte.
Köszöntjük Spányi Antal megyés püspököt 75. születésnapján!
2025. november 13. - Köszöntjük Spányi Antal megyés püspököt 75. születésnapján!
Álomból valóság: miskolci kaland a Szent Kristóf Ház ellátottjaival – beszámoló
- A Szent Kristóf Ház egyik támogatott lakhatásában élők számára egy régóta dédelgetett álom vált valóra: három napos miskolci kiránduláson vettek részt!
Ismét megszólalnak a harangok a katonahősök tiszteletére
- A Krajczáros Alapítvány szervezésében kezdődik a Nemzetközi gyertyagyújtási akció a harctereken elesett katonák emlékére. A közös gyertyagyújtás alkalmával megszólalnak a Székesfehérvári Egyházmegye templomainak harangjai is.
Gyógyító Színek kiállítás – beszámoló
- A Gyógyító Színek című művészeti kiállításon a Szent Kristóf Ház fiatal alkotóinak festményeit tekinthetik meg.
Gyógyító Színek kiállítás
- A Gyógyító Színek című művészeti kiállításon a Szent Kristóf Ház fiatal alkotóinak festményeit tekinthetik meg.
Futball-kupával emlékeztek meg Kaszap István hitvalló kispapról – beszámoló
– Futball-kupával emlékeztek meg a fiatalon elhunyt hitvalló kispapról, a kiváló sportemberről Kaszap Istvánról. A Kaszap Kupán a szervező papok és fiatalok mellett számos egyházközség képviseltette magát saját csapattal.
Erdő Péter bíboros, prímás nyitotta meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új kiállítását – beszámoló
- Az egyház lényegét és célját, azaz missziós küldetését és a helyi részegyházat, a székesfehérvári egyházmegyét mutatja be fotók, filmek, egyedi installációk, műtárgyak és relikviák segítségével a kiállítás.
Erdő Péter bíboros, prímás nyitja meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum új kiállítását
- A kiállítás az Egyházat és a helyi részegyházat, a székesfehérvári egyházmegyét mutatja be fotók, filmek, egyedi installációk, műtárgyak és relikviák segítségével.
Püspöki áldás a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda új épületegyüttesére – beszámoló
- Rendkívüli jubileumot ünnepelt Székesfehérváron a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda. Felújították és bővítették a város központjában, a Megyeház utcai egykori katolikus óvoda épületét az oktatási intézmény 30…
