Author Archives: Egyházmegyei RSS csatorna - Page 558
Köszönetnyilvánítás a Karitász munkatársaknak a parlamentben – beszámoló
Háromszáz önkéntes az Országházban.
A Szent István Művelődési Ház februári programjai – beszámoló
Több vidám és tartalmas programmal várják az érdeklődőket.
Köszönetnyilvánítás a Karitász munkatársaknak a parlamentben
Köszönetet mondanak a Katolikus Karitász küldötteinek áldozatos munkájukért.
Elhunyt dr. Aczél László Zsongor atya
Lelki üdvéért szentmisét 2014. február 18-án, kedden, 11 óra 30 perckor a pécsi temetőkápolnában mutatnak be.
Népek Udvara konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen
A nemzetközi rendezvénysorozatot, amelynek célja a hívők és nem hívők, agnosztikusok és ateisták közötti párbeszéd elősegítése.
Püspöki szentmise Urunk bemutatása napján – beszámoló
A megyés püspök arra kért mindenkit, személyes életében is vegye észre Isten hívását, éljen Isten közelségében, ahogy Anna és Simeon tették.
Áldás a Bánhidai Szent Erzsébet Óvodára – beszámoló
Szentmise keretében áldotta meg Spányi Antal a kibővült és megújult óvodát.
Szent Imre – VÁR – iskolanyitogatás
Iskolanyitogató foglalkozások a székesfehérvári Szent Imre iskolában.
Püspöki áldás a felújított Bánhidai Szent Erzsébet Óvodára
Az óvodások és az óvodapedagógusok műsort adnak.
Egyházmegyei hittanverseny a Marianumban – beszámoló
Az érdi Marianum Általános Iskola 3 kategóriában rendezett versenyt.