A csillagok tövében – Győri László: Láncra vert eső
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Évközi 11. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 4,26–34)
A pápa június 14-én, pénteken felszólalt a pugliai Borgo Egnaziában tartott G7-csúcstalálkozón. A világ vezetőinek közös ülésén rámutatott a mesterséges intelligencia lehetőségeire, veszélyeire, hatásaira. A Szentatya szerint az emberiség reménytelen j…
A kötet a neves görög ortodox pap, vallástörténész, teológus közelmúltban született írásait tartalmazza. Az eszmék és tanulmányok tartalmi íve a keleti kereszténység alapvető teológiai kérdéseitől (a lélek fogalma, a Szentlélek teológiája) a keresztény…
A Klimo György püspök által 1774-ben alapított bibliotéka 12 egyedülálló és felbecsülhetetlen értékű kötetét tekinthetik meg az érdeklődők. A Pécsi Egyházmegye időszaki kiállítása keddenként 13 órától, csütörtökönként 10 órától, illetve előre egyeztete…
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Jézus Szíve ünnepén, június 7-én Mezőladányban templombúcsú keretében megáldotta a felújított Jézus Szíve-templomot, és a szentmisén kiszolgáltatta a bérmálás szentségét az egyházközség fiataljai számára…
Az alábbiakban Portik Noémi Klarissza ferences nővérnek a Vasárnap című katolikus hetilap 2024/23-as számában megjelent írását olvashatják, amelyben Sandro Botticelli egyik festményét mutatja be, a Madonna dell’eucaristia – Az Eucharisztia Boldogasszon…

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Mt 5,33–37