Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 11
Jelen lenni ott, ahol a fiatalok vannak – 25 éves a KözösPont fesztiválmisszió
Fiatalok és régebb óta fiatalok gyülekeznek november 22-én szombaton a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) nagytermében. Ünnepelni jöttek és 25 év emlékeit, tapasztalatait megosztani. Csapatuk önkéntesek közössége, amely a fesztiválok…
A szeretetből élet fakad – Demográfiai kérdésekről rendeztek kerekasztal-beszélgetést
Miért csökken a fejlett világ népessége? Miért állítják szembe a gyermeknevelést a gazdasági sikerességgel? E kérdéseket járták körül az Ez a gazdaság öl? A család Isten tervében és a demográfiai…
A Pápai Gergely Egyetem kitüntetését vehette át Orosz István Mokiosz
November 21-én, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepén Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, Orosz István Mokiosz a pápai egyetem rektorától az intézmény egyik legrangosabb…
Átvették megbízólevelüket a Székesfehérvári Egyházmegye újonnan végzett lelkipásztori munkatársai
November 25-én kettős ünnepre gyűlt össze a Székesfehérvári Egyházmegye papsága és a hívek a székesfehérvári Szent István király székesegyházban: megemlékeztek a bazilika felszentelésének évfordulójáról, és megünnepelték az újonnan végzett lelkipásztori…
Leó pápa szerint a hét barát által létrehozott szervita rend igazi karizmája a testvériség
„A ti legsajátosabb karizmátok a testvériség, mert benneteket nem egyetlen alapító hozott létre, hanem egy héttagú, valóban evangéliumi csoport” – fordult Leó pápa a szervita rend nagykáptalanjának 61 tagjához, akiket…
Nyolcvanéves az Új Ember – Schmidt Egon: Este a halastónál
1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk jubileumát ünnepelve cikksorozatot indítottunk, válogatva az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Hetilapunk következő száma már új formátumban jelenik meg; a…
Az orosz támadások ternopili áldozataiért imádkoztak Ukrajna katolikus püspökei
November 26-a nyugat-ukrajnai Ternopil számára a mély gyász napja lett. Ezen a napon a velünk szomszédos ország katolikus püspökei azokért imádkoztak, akik életüket vesztették vagy megsebesültek a súlyos orosz rakétacsapások…
Hamarosan megnyitja kapuit Szombathely új katolikus bölcsődéje
Uniós és hazai forrásból elkészült a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásában működő Bárka Katolikus Bölcsőde. Az intézmény hamarosan megnyitja kapuit, már várják azoknak a családoknak a jelentkezését, akik gyermeküknek megfelelő nappali ellátást…
XIV. Leó pápa megérkezett Törökországba
XIV. Leó pápa november 27-én, csütörtökön reggel Róma Fiumicino repülőteréről elindult első apostoli útjára, amely Törökországba és Libanonba vezet. A pápai repülőgép az Ankara-Esenboğa nemzetközi repülőtéren csütörtökön helyi idő szerint…
Piarista konfráter lett Felföldi László püspök
November 25-én ünnepi patrocíniumi szentmisét mutattak be a kecskeméti Piarista Gimnáziumban. A szertartást az iskola egykori diákja (1979), Felföldi László pécsi püspök celebrálta. Nagy Attila tartományi asszisztens a szertartás végén…
