Ferenc pápa Twitter-üzenete április 1-jén, húsvéthétfőn
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Idén ünnepeljük Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulóját. Az alábbiakban Barta Zsolt orientalista, a nyelvtudományok doktora, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Alapítvány elnöke írását olvashatják.
Az Ipolyfödémesről induló fotóművész, Molnár Levente egyedi ötletét valósította meg azzal, hogy élő emberek fotózásával jelenítette meg Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. A Statio nevet viselő kiállítás 2019 óta négy ország számos templomában látható…
Március 31-én, húsvétvasárnap Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmisén koncelebrált Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Böcskei Győző székesegyházi plébános, Császár István, a Brenner János…
Április 1-jén, húsvéthétfőn délben a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából imádkozta el a húsvéti időre jellemző Mária-imát, a Regina caelit a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal. Beszédében az öröm megosztásának és az öröm …
Március 30-án este, húsvét vigíliáján a külhoni római katolikus egyházmegyék püspökei ünnepi szertartást vezettek a püspöki székhelyeken. A liturgiákról a külhoni egyházmegyék beszámolói alapján adunk körképet.
Fazekas Ferenc szabadkai főpásztor híveknek szóló húsvéti üzenetét olvashatják.
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az e…
A teremtésvédelmet hajlamosak vagyunk a nagyböjthöz kötni, bizonyos lemondásokra koncentrálva. De a teremtett világgal való együttélés éppen attól lesz jó, ha nem csak a böjti időszakokra korlátozódik az odafigyelés. Hogyan lehet a húsvét ünnepét és a …