Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1181
Nyitott kurzusokat hirdet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) nyitott kurzusokat hirdet a 2022/23-as akadémiai év tavaszi szemeszterére. Az előadások, illetve a szeminárium nyilvánosak, minden érdeklődő számára látogathatók.
„Ne hagyjátok magára a szíriai népet” – Segélykiáltás Szíriából a földrengést követően
A Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg február 6-án reggel, helyi idő szerint 4 óra 17 perckor Törökország déli részét, valamint Szíria középső és északnyugati részét. Az érintett területekről…
Boldog IX. Piusz pápa
Február 7-én emlékezik az Egyház Boldog IX. Piusz pápára, akinek hosszú, több mint három évtizeden át (1846–1878) tartó pontifikátusa a legjelentősebbek közé tartozik a pápaság történetében.
Útravaló – 2023. február 7.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. február 7.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mk 7,1–13
Nem gyerek és nem rabszolga – Fehérváry Jákó a szerzetességről
Gyertyaszentelő Boldogasszony és a megszentelt élet ünnepe alkalmából a szerzetesi hivatásról beszélgettünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorával, a budapesti Szent Szabina-kápolna és Bencés Tanulmányi Ház vezetőjével. Fehérváry Jákó bencés…
Ferenc pápa visszatérve afrikai apostoli útjáról megköszönte a Szűzanya oltalmát
A Szentatya február 5-én, vasárnap késő délután érkezett vissza Rómába 40. apostoli újáról, melynek során látogatást tett a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban. Megérkezése után szokásához híven a Santa Maria…
Szeget szeggel, vagy amit akartok – Shakespeare a kortárs színjátszásban
Shakespeare a kortárs színházban címmel sorozatindító irodalmi estet szervezett a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Budapesten, a Párbeszéd Házában. A január 31-i kerekasztal-beszélgetésen Rudolf Péter színész, rendező, a Vígszínház igazgatója és…
Papszentelés Sátoraljaújhelyen
Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök február 4-én Sátoraljaújhelyen áldozópappá szentelte Molnár Ádám diakónust.
„Közös zarándoklatunk jel a világnak” – Justin Welby canterburyi érsek az afrikai ökumenikus útról
„Folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat, és remélem, hogy ez az utazás emlékezteti az embereket is arra, hogy a normális az, ha az Egyház egyként működik” – mondta el Justin Welby canterburyi…