Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1190
Részeként az Egyház eleven történetének – Dogmatikus konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról
Szent XXIII. János hatvan éve – 1962. október 11-én – nyitotta meg a római Szent Péter-bazilikában a II. Vatikáni Zsinatot. Az évforduló kapcsán a zsinati dokumentumokról indítottunk sorozatot. Gájer László,…
Ahol sokan „hazatalálnak” – A Csak Egyet Szolgálat nappali melegedőjében jártunk
Budapest 6. kerületében, az Izabella utcában van egy pincehelyiség, ahol szívmelengető dolgok történnek: naponta átlagosan 120 hajléktalan ember kap ételt, meleget, szeretetet, s tapasztalja meg Isten gondoskodását sok jó szándékú…
Tudományos igényesség, kreativitás jellemezte a Pázmány Bölcs-Ész középiskolai tudásverseny döntőjét
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) idén is négy tárgyból hirdette meg országos középiskolai tanulmányi versenyét, a Pázmány Bölcs-Észt. Az irodalom, történelem, régészet mellett ezúttal…
Új jelöltek beöltözését ünnepelte a világi domonkos közösség Debrecenben
A Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnökségének világi közösségéhez csatlakozott öt testvér a debreceni Szent László domonkos templomban. A jelöltek január 28-án, az esti szentmise keretében történt beöltözési szertartáson nyilvánították ki…
Kudarcok és sikerek – Indul Pécsen a férfitalálkozók új sorozata
A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító rendezvénysorozat harmadik témaköre a férfiélet kudarcainak és sikereinek nagy kérdéseire keresi a választ. Az új témakör első találkozóját immár…
Egy család ünnepe – 100 éves a budai ciszterci Szent Imre-plébánia
A ciszterci rend három alapító apátját ünnepelték január 26-án este Budapesten, a ciszterci Szent Imre-templomban. A szentmisét Bérczi Bernát OCist zirci apát celebrálta, majd az azt követő plébániai fogadáson meghirdették…
Átadták a megújult összekötő utat Máriapócson
Megújult a Nyírbogátot, Kislétát, Máriapócsot és az M3-as autópályát összekötő út 14,5 kilométeres szakasza. A közel 1,2 milliárd forint értékű fejlesztés több ütemben valósult meg, javítva a térség megközelíthetőségét az…
„Mindig lenyűgözött az afrikai népek hite” – Tíz pápai mondat az elmúlt tíz évből
Ma, amikor Ferenc pápa apostoli és ökumenikus látogatásra érkezett Afrika két országába, felidézünk tőle tíz mondatot, melyeket különböző alkalmakkor Afrikával kapcsolatban fogalmazott meg pápasága elmúlt tíz évében. A válogatást a…
Elhunyt Schmidt Egon ornitológus, Kossuth-díjas író, az Új Ember állandó szerzője
Megrendüléssel értesültünk arról, hogy 91 éves korában, január 31-én, kedden hajnalban elhunyt Schmidt Egon Kossuth-díjas író, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tiszteletbeli elnöke, az Új Ember állandó szerzője,…
Ferenc pápa, a béke zarándoka megérkezett Kongóba
Január 31-én 15 óra előtt érkezett meg a pápa Kinshasába, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosába. Február 3-án indul tovább Dél-Szudánba, ahol egy ökumenikus küldöttséggel együtt tesz látogatást. Kinshasában a hivatalos…