Az örök Főpap
Nagyböjt 5. vasárnapja – Gondolatok a szentírási szakaszhoz (Zsid 5,7–9)
Nagyböjt 5. vasárnapja – Gondolatok a szentírási szakaszhoz (Zsid 5,7–9)
Március 16-án a Győri Egyházmegye lelkipásztorai és szüleik zarándokoltak el a Nagyboldogasszony-székesegyházba, hogy kifejezzék tiszteletüket a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt. A szentmisét Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát mut…
Katona István atya az Emmausz Közösség alapítója, a Marana Tha Kiadó vezetője, és főszerkesztője az azonos című újság annak 2022. végi megszűnéséig. Kunszabó Zoltán állandó diakónus, író, a katolikus karizmatikus mozgalom egyik megalapítója, aktív tagj…
Március 13-án, Ferenc pápa megválasztásának 11. évfordulóján a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola kápolnájában bemutatott, nyitó szentmise keretében útjára indították a Franciscus Alapítványt, melyet – Ferenc pápa magyarországi látogatásain fel…
Évente háromszor tart lelkigyakorlatot szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út programja, a segítő nővérek közössége és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat. A program idén első alkalommal március 7–10-én…
Március 9-én, szombaton nyitották meg a 12. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét Kecskeméten. Az országos kortárs keresztény képző- és iparművészeti kiállítást június 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők a kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalot…
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Földi István pápai esperes plébános ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 7,40–53
Március 14-én délután, Esterházy János születésének 123. évfordulóján a róla elnevezett emlékbizottság szervezésében tisztelői emlékeztek a mártír sorsú, a csehszlovákiai Mírov börtönében 1957. március 8-án elhunyt felvidéki magyar politikusra….
A francia főpásztorok csalódottságuknak adtak hangot Emmanuel Macron elnök bejelentése miatt, hogy új törvényjavaslatot nyújt be, amely legalizálja az orvosi segítséggel végrehajtott elhalálozást.