Mai evangélium – 2024. március 10., nagyböjt 4. vasárnapja
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 3,14–21
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 3,14–21
Bűnbánati, hinni vágyó, a hitet és a föloldozást óhajtó és kereső alkotás Nemes Nagy Ágnes e költeménye, mely nagyböjti versként is olvasható. Segítsen nekünk is összekulcsolni kezeinket, összefonni ujjainkat, és kimondani a szavakat, melyek szorítják …
Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét Róma társvédőszentje, Szent Franciska emléknapján, március 9-én az olasz fővárosban, címtemplomában, a Szent Franciska-bazilikában. A szentmisét együtt ünnepelt Diego Gualtiero Rosa OSB Oliv., Monte O…
Szűcs Nellivel a nemzeti színházi öltözőjében ültünk le beszélgetni. Asztalánál egy dedikált Fedák Sári-portré, a kanapé felett pedig a „földije” életét feldolgozó önálló estjének plakátja.
Március 7-én a Szentatya fogadta a kiskorúak és a kiszolgáltatott felnőttek védelmével foglalkozó pápai bizottság Rómában plenáris ülésre összegyűlt tagjait. Beszédében, melyet betegsége miatt egyik munkatársa olvasott fel, azt hangsúlyozta, hogy „mind…
A Hajdúdorogi Főegyházmegye és a gyászoló család és rokonság a feltámadás és az örök élet reményében tudatja, hogy idősebb Jeviczki Ferenc áldozópap 2024. március 7-én, életének 87., papságának 62. évében visszaadta lelkét Teremtőjének….
Hittan- és bibliaórák kedvelt léleknyitogató módszere, hogy az evangélium olvasása közben a tanítványok helyébe képzeljük magunkat: ha látnánk a köztünk járó-kelő, velünk élő Mestert, hogyan reagálnánk tanítására? A kérdés nem is olyan egyszerű, s több…
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
Nagyböjt 4. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 3,14–21)