Útravaló – 2024. február 29.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Februárban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Lk 16,19–31
Koncz Veronika sok éven át volt az Új Ember újságírója. Igényes, sokszor a szépirodalom kategóriájába sorolható írásait szerették olvasóink. A Pénelopé hajóra száll című kötetben többek között az Új Emberben és a Mértékadóban megjelent verseit, jegyzet…
Az Új Ember idei kilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.
Lengyel, horvát, szerb, ír és ausztrál példa nyomán immár hazánkban is elindul az elsőszombati TÉRdeplő férfi rózsafüzér. Az első alkalomra a Szent István-bazilika előtti téren kerül sor március 2-án, szombaton 10 órától.
Február 26-án, Szent Porfíriosz emléknapján Gabriel Romanelli, a gázai Szent Család latin templom plébánosa szentmisét mutatott be Jeruzsálemben. A 4–5. században Gázában élt szentet az ortodox és a katolikus egyház is szentként tiszteli….
Tizenegy évvel ezelőtt hunyt el Regőczi István, az árva gyermekek segítője. A katolikus pap nevét viselő, a koronavírus áldozatainak gyermekeit támogató Regőczi Alapítvány kuratóriumi elnöke, Herczegh Anita koszorúzott Regőczi atya sírjánál február 28-…
A vatikáni Evangelizáció Dikasztériuma új segédanyagot tett közzé az imáról, azzal a céllal, hogy a híveket „az ima mint Istennel folytatott személyes párbeszéd elmélyítésére”, valamint hitük és elkötelezettségük átgondolására buzdítsa a mai világban….
A Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
A bíboros államtitkár február 26-án, a római Szeplőtelen Fogantatás Bőrgyógyászati Intézet (IDI) új diagnosztikai osztályának felavatásán az újságírók kérdéseire válaszolva nyilatkozott az olaszországi tüntetésekről, a pápa egészségi állapotáról, Aleks…