Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1285
Erdő Péter az ökumenikus imahét megnyitóján: Senkit nem zárhatunk ki segítő szeretetünkből
A budapesti Szent István-bazilikában tartották meg az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletét január 21-én. Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás és Steinbach József, dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke mondott…
Ökumenikus ima a temesszlatinai római katolikus templomban
A temesszlatinai román nyelvű római katolikus közösség, Sergiu Ștefan Ursache helyi plébános és a Sarlós Boldogasszony ünnepe alkalmából felszentelt templom adott otthont január 18-án annak az ökumenikus találkozónak, amelyre a…
Ferenc pápa meghirdette az imádság évét
Január 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után meghirdette az imádság…
Ferenc pápa: Az evangélium hirdetése azt jelenti, hogy segítünk másoknak boldogan élni
Január 21-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palota ablakából mintegy húszezer hívővel és zarándokkal együtt imádkozta el a déli Mária-imát, az Úrangyalát. Az evangéliumról szóló elmélkedése után meghirdette az imádság…
Aki „bearanyozta a hétköznapit” – Klimt: A csók című dokumentumfilmről
Gustav Klimtről nem először írunk és valószínűleg nem is utoljára. A híres dokumentumfilmes, Phil Grabsky és David Bickerstaff legújabb remekét Klimt – A csók címmel nézhetjük meg a mozikban.
Családok jelentkezését is várják a Görögkatolikus Metropólia liturgikusének-minősítő versenyére
A Görögkatolikus Metropólia 2024-ben is megrendezi a liturgikusének-minősítő versenyt. A versenyre 1-től 100 éves korig bárki jelentkezhet, lehet egyénileg vagy csoportban, és örömmel várják családok jelentkezését is. A jelentkezés határideje…
Ferenc pápa: Az erőszakos szavak helyett mi ragaszkodjunk Isten igéjének szelídségéhez!
Január 21-én délelőtt a Szentatya szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában Isten igéjének vasárnapja alkalmából, melynek idei témája: „Maradjatok meg az én igémben” (Jn 8,31). A szertartás keretében a világ…
Egy szonett két élete – Báthori Csaba: Amíg idő van – Ha nem vagy itt
Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Erdő Péter bíboros a Margitszigeten: A kereszténység nem kényelmes vallás
Az időjárás az idén nem bánt mostohán azzal a több száz hívővel, akik január 21-én, vasárnap délelőtt kisétáltak a Margitszigetre, hogy a hűvös, de napsütéses környezetben megemlékezzenek Árpád-házi Szent Margitról,…
Hornig bíboros pásztorbotja (20. századi fuldai ötvösmunkák III.) – Érsekségi ékességek (103.)
A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitből fakadó kultúra és a kulturális értékek gondozását, ezek méltó bemutatását, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozatban ismerteti őket honlapján. Ezúttal Hornig bíboros pásztorbotját…
