Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1452
Magyar szentek és boldogok
A mai emléknap mindenszentek ünnepéhez kötődik: magyar népünk szentjeit, boldogjait köszöntjük.
A gyermekvédelemben dolgozókat köszöntötték Debrecenben
A szociális munka napján, november 12-én világszerte igyekeznek még több figyelmet szentelni azoknak, akik hivatásukként rászoruló embertársaikon segítenek. A Hajdúdorogi Főegyházmegye november 8-án, Szent Mihály és a test nélküli mennyei…
Nyílt napot tart az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vácon
Nyílt napot tart az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF), amelynek szakkínálatát és váci campusát is megismerhetik az érdeklődők november 17-én.
Éves találkozójukra gyűltek össze Péliföldszentkereszten a szalézi munkatársak
Péliföldszentkereszten tartották éves fórumukat november 3–5-én a szalézi munkatársak. A családias hangulat és egymásra figyelés jellemezte találkozón részt vett Andrásfalvy János SDB szalézi tartományfőnök, a munkatársak delegátusa a Don Bosco…
Román állami támogatással megépülhet a félkészen álló görögkatolikus székesegyház Kolozsváron
Román állami támogatással épül meg az évtizedek óta torzóban maradt görögkatolikus székesegyház Kolozsváron, miután Klaus Iohannis államfő kihirdette az erről szóló jogszabályt – számolt be november 7-én a Faclia című…
A misszióról szólt a temesvári egyházmegye ifjúsági pasztorációs munkatársainak továbbképzése
Idén november 6–8. között került sor a temesvári egyházmegye ifjúsági pasztorációs munkatársainak kurzusára, a résztvevők az egyházmegye három főesperességéből, a temesiből, a marosiból és a hegyvidékiből érkeztek a temesvári Marienheim…
Milyen időskora lehetett a Szűzanyának?
Az alábbiakban Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár írását adjuk közre, melyben az idősödés, az elmúlás szemszögéből tekint a Szűzanya életére.
Útravaló – 2023. november 13.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Novemberben Sárai-Szabó Kelemen OSB győri perjel ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. november 13.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 17,1–6
Születésének 100. évfordulója alkalmából dokumentumfilm készült Muzslay István jezsuita szerzetesről
Idén január 9-én lett volna százéves Muzslay István jezsuita pap, közgazdász, a belgiumi magyar emigráció meghatározó alakja, hazai diákok önzetlen patrónusa, a Leuvenben máig működő diákotthon egykori igazgatója. Születésének 100.…
