Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 157
220 éves a Balatonkilitinek nevet adó szent temploma
A jubileumot június 23-án hálaadó szentmisével ünnepelték a siófok-balatonkiliti Szent Kilit-templomban, amelyet Berta Tibor tábori püspök mutatott be. Az ünnepi alkalom egyben Bicsár László kiliti plébános papi szolgálata kezdetének 40.…
Gyengéd gesztus – Portréfilm Tornay Krisztina M. Petra iskolanővérről
A Szent Ágoston-i „Szeress, és így tedd, amit tenni akarsz…” gondolat ihlette tízrészes sorozatban egy-egy szerzetes beszél kedvteléséről, szabadidős tevékenységéről és ezen keresztül az életéről, kapcsolatáról Istennel.
A pápai és a brit királyi krikettcsapat mérkőzött meg Windsorban
A vatikáni krikettcsapat július 3-án, szerdán érkezett meg a windsori kastélyhoz A hit fénye elnevezésű brit turnéjuk keretében.
Szórakozás az értékőrzés – Idén is megszervezték a FeltöltŐ erdélyi keresztény zenefesztivált
Fantasztikus hangulatban telt Erdély legnagyobb keresztény zenefesztiválja, a FeltöltŐ Gyergyószentmiklóson június 28. és 30. között. Az esemény fővédnöke Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke volt.
Dél-libanoni maronita érsek: Imádkozzanak azért, hogy a háború minél előbb véget érjen!
A türoszi maronita érsek és a Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need, ACN) pápai jogú segélyszervezet munkatársa is imára hív, hogy Libanonban helyreálljon a béke. Az ország…
Dél-libanoni maronita érsek: Imádkozzanak azért, hogy a háború minél előbb véget érjen!
A türoszi maronita érsek és a Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need, ACN) pápai jogú segélyszervezet munkatársa is imára hív, hogy Libanonban helyreálljon a béke. Az ország…
Ferenc pápa áldotta meg Rómában a Somorján épülő kápolna márványkeresztjét
Ferenc pápa a június 19-i általános kihallgatáson megáldotta azt a márványkeresztet, amely Somorja (Šamorín, Szlovákia) legújabb kápolnáját fogja díszíteni.
Portugáliai Szent Erzsébet, a békességszerző
Portugáliai Szent Erzsébet, másik nevén Szent Izabella, Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga, nevét is tőle kapta. Coimbrában, az általa alapított klarissza kolostorban halt meg 1336. július 4-én. 1626-ban avatták szentté.
Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspök a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével találkozott
Július 3-án, szerdán délelőtt Mirko Štefković, megyéspüspök Nagybecskereken, a püspökség épületében fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akivel együttműködésük részleteiről egyeztettek.
Kékcsén tartották meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Szent László-búcsúját
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közös ünneplésre hívta az egyházmegye papjait és híveit június 27-én. Az egyházmegye védőszentjének ünnepén első alkalommal tartottak egyházmegyei Szent László-búcsút Kékcsén a lovagkirálynak szentelt templom előtti…