Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1580
A HÉT VERSE – Weöres Sándor: Alkonyi felhők
„Gyémánt-fényességű” dalt olvasunk Weöres Sándortól. Valóban mindössze csak annyit mondana, hogy megered az eső? Ki-ki számára többet, súlyos veszteségeket, gyászt hordozhat a verszáró zokognak szó… Olvassuk a verset, a négy…
Fatima üzenete imádságra hív a békéért – Nagyszülők zarándoklata Alsószentivánon
A Fatimai Szűz első magyarországi kegyhelyén, Alsószentivánon májustól októberig, minden hónap 13-án, a fatimai jelenések napjain tartanak zarándoknapot. Hagyomány, hogy utolsó jelenés évfordulójára, október 13-ára főként a nagyszülőket várják a…
Mindig, mindenkor töltekezzünk Krisztussal – Átadták a Caritas Hungarica díjakat Budapesten
Avilai Nagy Szent Teréz liturgikus emléknapján, október 15-én, szombaton délelőtt koncelebrált ünnepi szentmisét mutatott be az újbudai Magyar Szentek Templomában Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. A szertartást követően került sor az…
Dante azt akarta, az olvasni nem tudók is értsék az Isteni színjátékot – Beszélgetés Nádasdy Ádámmal
Nádasdy Ádám egyetemi tanár, nyelvész, költő és műfordító nyolc év megfeszített munkájával lefordította Dante Isteni színjátékát. A 700 éves emberiségköltemény legújabb magyar fordítása 2016-ban jelent meg a Magvető Kiadónál. Óriási…
A papi rend szentsége örökké tart – Papszentelést ünnepeltek Budapest-Terézvárosban
A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom első búcsúnapján, október 15-én Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök áldozópapi szolgálatra szentelte Rónaszéki János diakónust – aki a szertartáson méltónak találtatott erre a szolgálatra.
Szüntelenül…
Évközi 29. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 18,1–8)
Finta József: Forrásom – Amiből erőt meríthetsz a mindennapokhoz
Finta József a kecskeméti Nagytemplom plébánosa. A Laudetur Kiadó által megjelentetett kötetben egész évre szóló – szentírási részekhez kapcsolódó – gondolatait olvashatjuk. Minden elmélkedést megelőz egy hétköznapi életből vett történet,…
Fogjuk szaván Terézt! – Beszélgetés Versegi Beátával a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításáról
Felföldi László megyéspüspök hívására érkezett a Nyolc Boldogság Közösség idén augusztusban Baranya megye székhelyére. A pécsi alapítás vezetőjével, Versegi Beáta nővérrel kutyasétáltatás közben beszélgetett a Pécsi Egyházmegye munkatársa…
Hazánkban is elindul a Laudato si’ Animátor Program
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Veres András püspök a római központú Laudato si' Movement (LSM) teremtésvédelmi mozgalom delegációjával, Cecilia Dall’Oglioval, az európai programokért felelős igazgatóhelyettessel és Elena Attanasival, az…
Idén november 12-én szól requiem az egyházi iskolák elhunyt tanáraiért és diákjaiért
Keresztény iskolák egykori diákjai évről évre szentmisét mondatnak elhunyt tanáraikért és diáktársaikért a Krisztus Király vasárnapját megelőző nyolcadik napon Budapesten. Először 1990. november 10-én tartottak requiemet az üldözést szenvedett szerzetes…