Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1596
Admissziót ünnepeltek a temesvári székesegyházban
A temesvári Szent György-székesegyházban augusztus 27-én a Pál József Csaba megyéspüspök által román nyelven bemutatott szentmise keretében két teológushallgatót vettek fel a diakónusjelöltek sorába: a csáki plébániához tartozó, józsefszállási születésű…
Ferenc pápa hazaindult Mongóliából
Ferenc pápa szeptember 4-én reggel befejezte 43. nemzetközi apostoli útját, amely augusztus 31-én vette kezdetét. Az út történelmi, hiszen a Szentatya az első katolikus egyházfő, aki az ázsiai országba látogatott.
Útravaló – 2023. szeptember 4.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. szeptember 4.
Hogy örömhírrel induljon minden – Lk 4,16–30
Ferenc pápa homíliája Mongóliában: Csak a szeretet oltja igazán szomjunkat!
Szeptember 3-án, vasárnap délután a Szentatya az ulánbátori „Steppe Arénában”, a főváros multifunkcionális sportlétesítményében mintegy kétezer mongol hívővel mutatott be szentmisét. Beszédében a mise evangéliuma alapján a bennünk lakozó szomjúságról…
Megelevenednek az Ó- és Újszövetség növényei – A nagyváradi Follmann Géza bibliai kertről
A nagyváradi római katolikus püspöki palota egyik legizgalmasabb része a Follmann Géza bibliai kert, amely 2019-ben jött létre a felújítási folyamat során. Az alábbiakban Kleszken Tímea tájépítész írását olvashatják, ami…
A száznégy éves szerzetesnővér kezdődobása
Jean Dolores Schmidt Chicagóban élő szerzetes, a helyi sportolók Jean nővére. Néhány nappal 104. születésnapja után, augusztus 28-án este őt illette, hogy elvégezze a Chicago Cubs baseballmeccsének ünnepélyes kezdődobását. Az…
A vallások a harmonikus együttélést szolgálják – Ferenc pápa a vallásközi találkozón Mongóliában
Szeptember 3-án a Szentatya ökumenikus és vallásközi találkozón vett részt Ulánbátorban, mongóliai apostoli látogatásának második napján. Beszédében a transzcendensre való nyitottság megőrzését, a vallások összefogását, a béke építését, a harmonikus…
Az ember tragédiája nem a semmiből született – Beszélgetés Szilágyi Márton irodalomtörténésszel
Idén emlékezünk meg arról, hogy kétszáz éve, 1823. január 21-én látta meg a napvilágot Alsósztregován Madách Imre költő, író, politikus, Az ember tragédiája című emberiségdráma szerzője. Ennek apropóján beszélgettünk Szilágyi…
Megjelent a Vigilia szeptemberi száma
A Vigilia ez évi kilencedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.
