Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1617
Nyílt napot tartottak a szociális testvérek Nagyváradon
A Szociális Testvérek Társasága augusztus 19-én nyílt napot tartott Nagyváradon a szociális testvérek vezetése által idén ott szervezett jubileumi nemzetközi továbbképzési napok alkalmából. A képzési programon öt országból érkező közel…
Csereháti túrán vettek részt a Miskolci Egyházmegye kispapjai
A Miskolci Egyházmegye papnövendékei augusztus 22-én tartották hagyományos nyári találkozójukat. Ezúttal egy közös kiránduláson vettek részt a Csereháton, az Országos Kéktúra nyomvonalát követve.
Mindannyian elférhetünk Mária óvó palástja alatt – Oltárszentelés Eszteregnyén
Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök szentelte fel augusztus 12-én az eszteregnyei Nagyboldogasszony-templom új oltárát, rajta a régi, 1936-os oltárképpel. A templom búcsúnapján a hívek Kanász Viktor történész előadását is meghallgathatták,…
Bibliákat gyűjt rászorulóknak és hajléktalanoknak a Csak Egyet Szolgálat
A Csak Egyet Szolgálat, az Új Jeruzsálem katolikus karizmatikus közösség hajléktalan- és szegénymissziója bibliákat gyűjt. A misszió közösségi oldalán megjelent felhívást adjuk közre szerkesztett formában.
„Meghívtál, hogy vízre lépjek” – Varga László püspök nyári lelkigyakorlata
„Meghívtál, hogy vízre lépjek” címmel tartott lelkigyakorlatot Varga László kaposvári megyéspüspök a bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Központban augusztus 17. és 19. között.
Márton Áron tiszteletére szerveznek emlékkonferenciát Csíkszentdomokoson
Tizenkettedik alkalommal rendeznek Csíkszentdomokoson Márton Áron tiszteletére konferenciát augusztus 26-án, melyre a plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise után, a nagy püspökről elnevezett zarándokközpontban kerül sor. Lázár Csilla, a Márton Áron Múzeum…
Szemléletfrissítés a gazdaság területén – Megújult a Sapientia Főiskola képzése
Megújult a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Az érdeklődők szeptembertől az Emberközpontú Gazdaság (EKG) szakirányú továbbképzés keretében tanulhatják a KETEG szellemiségét. A változásokról…
Ferenc pápa fogadta az Európa Tanács ügyvédekből álló küldöttségét
Ferenc pápa augusztus 21-én, hétfőn délelőtt az Apostoli Palota dolgozószobájában fogadta az Európa Tanács tagállamainak ügyvédi delegációját, akik a 2022-es Bécsi nyilatkozat aláírói. A pápa az emberi személy méltósága alapjának…
Kazincbarcika város elismerésében részesült Janka Gábor görögkatolikus esperes
A város képviselő-testülete elismerő plakettet adományozott Janka Gábor görögkatolikus esperesnek augusztus 20-án.
Turistából zarándokká válni – XIX. Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán
A pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál összekapcsolja a klasszikus zenét a kortárssal, a zeneit az irodalmi, képzőművészeti és spirituális élményekkel. Ahogy Ferenc pápa fogalmazott: a Pannonhalmi Főapátság a testvériség hídja. A…
