Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1709
Defibrillátorokat adományoztak a Székesfehérvári Egyházmegyének
Egy adományozó jóvoltából defibrillátorokat helyeztek el Székesfehérvár két pontján és Bodajkon. Spányi Antal megyéspüspök a székesfehérvári püspöki palotában június 29-én tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyházmegye a defibrillátorok segítségével…
Ki kell mozdulni a komfortzónánkból – Püspöki szentmise a búcsúszentlászlói kegytemplomban
Szent László királyról és a mai kor emberére váró kihívásokról beszélt homíliájában Berta Tibor püspök, katonai ordinárius június 27-én, az uralkodó nevét viselő búcsúszentlászlói templom búcsúján.
Hittanos tanévzáró Sajópálfalán
Negyvenedik alkalommal rendezték meg a hittanosok egyházmegyei tanévzáróját. A június 19-i eseményen részt vett Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök is. Galambvári Sára hittanos beszámolóját szerkesztve közöljük.
Útravaló – 2023. június 30.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Juhász Ferenc miskolci plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. június 30.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mt 8,1–4
A színeváltozás titkai az alkotásban – Epreskerti találkozás Sallai Géza szobrászművésszel
Április 30-án, a Ferenc pápa által a Kossuth téren bemutatott szentmise előtti reggelen a világosság rózsafüzérét imádkozták a szertartásra gyülekezők. A negyedik titokról – „Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni…
Ferenc pápa déli beszéde: Igazi emberekre és nem szuperhősökre van szükségünk!
A Szentatya június 29-én, Szent Péter és Pál főünnepén az Apostoli Palota ablakából a téren egybegyűlt hívőkkel együtt imádkozta el a déli Úrangyalát. Beszédében Péter nevének három jelentéséről elmélkedett, és…
Ukrajnai menekült gyerekek várják támogató angyalaikat
A Sant’Egidio közösség Fiatalok a békéért mozgalmának tagjai júliusban Ukrajnából menekült gyerekekkel készülnek eltölteni egy vidám hetet a Balaton északi partján. Néhány szülő is velük tart, nekik is szükségük van…
Személyi változások a külhoni egyházmegyéinkben – 2023
Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2023. évben a külhoni magyar egyházmegyékben. Folyamatosan bővülő összeállításunkat július 13-án a Szabadkai Egyházmegye személyi változásaival frissítettük.
Életpálya elemkészletet és élhető várost építettek a fiatalok a Piarista Kilátó Központban
A tanéven átívelő tehetséggondozó programon hetente 34 felső tagozatos és középiskolás diák vehetett részt. A Digitális alkotóműhely foglalkozásain a váci Piarista Kilátó Központ szakembereinek támogatásával a részt vevő gyerekek egyszerre…
