Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1721
Pálosszentkútra zarándokolt a százéves budai ciszterci Szent Imre-plébánia közössége
Március 4-én, szombaton 121 zarándok indult Pálosszentkút, a kiskunsági kegyhely felé, hogy Balla Barnabás pálos szerzetes vendégváró szeretetével kísérve és gondolataival feltöltve egy teljes értékű napot töltsön a Petőfiszállástól félórányi…
Alapításának 30. évfordulójára készül a Kaposvári Egyházmegye
II. János Pál pápa 1993. május 30-án kelt, Hungarorum gens (A magyarok nemzete) kezdetű apostoli konstitúciójával a Magyar Katolikus Egyház szervezeti felépítésének megváltoztatásáról döntött. A Dunántúlon létrejött a Kaposvári Egyházmegye,…
Az ég tartja a hazát – Zsuffa Tünde író Nyíregyházán tartott előadást
Zsuffa Tünde tartott előadást a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-plébánián, a KÉSZ nyíregyházi csoportja szervezésében. A hét sikeres regényt maga mögött tudó író szavai mélyen megérintették a hallgatóságot, megerősítve a résztvevőket legnemesebb…
Útravaló – 2023. március 10.
Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.
Mai evangélium – 2023. március 10.
Hogy örömhírrel induljon minden – Mt 21,33––46
Mondatok, amelyeket Szent Ferenc sosem mondott – mégis mindenki idézi őket
Az alábbiakban Kámán Veronikának a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány honlapján megjelent írását közöljük.
A megbocsátás útján – Nagyböjti lelkigyakorlat Udvardy György veszprémi érsekkel (II. rész)
Március 8-án folytatódott Udvardy György veszprémi érsek nagyböjti lelkigyakorlata, melyet szerdánként a Feltámadt Üdvözítő (Károly-) templomban tart szentmise keretében. A lelkigyakorlat olvasható, követhető élőben és utólag is megtekinthető az egyházmegye…
A segítség célba ért Győrben is – Pelenkaosztással és akadálymentesített kisbusszal segít a Karitász
Március 9-én a Győri Egyházmegyei Karitász Apor Vilmos Házában A segítség célba ér rendezvény keretében Veres András győri megyéspüspök megáldotta az újonnan létrehozott Szent Erzsébet Támogató Szolgálat akadálymentesített Opel Vivaro…
„Hogy védelmezői legyünk a világnak, ne kifosztói…” – Teremtésvédelmi szakmai nap a KaPI-ban
Teremtésvédelemről szóló konferenciát rendezett hamvazószerdán, február 22-én Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI). Nemcsak a nap liturgiájának, de a konferencia előadásainak középpontjában is a megtérés állt.
Március 17-én helyezik örök nyugalomra Lukács László piarista szerzetest
Február 25-én reggel Lukács László piarista szerzetes visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése március 17-én, pénteken lesz Budapesten, az Örökimádás templomban.