Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1729
Teremtésvédelmi témahét a Páli Szent Vince-iskolaközpontban
Teremtésvédelmi témahetet tartottak április végén a Páli Szent Vince-iskolaközpontban, Kapuváron.
Ferenc pápa: A visszaélések mindnyájunkat megsebeznek, a jóvátétel időszakát éljük
Május 5-én a Szentatya a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottság plenáris ülésének tagjait fogadta. O’Malley bíboros köszöntője után a pápa elismerően szólt a végzett munkáról, megfogalmazta a jóvátétel lelkiségének három…
Székesfehérvári egyházmegyei iskolák diákjai zarándokoltak Passauba
Tizenegyedik alkalommal szerveztek zarándoklatot egyházmegyei iskolások számára Passauba, hogy tiszteletüket tehessék Boldog Gizella sírjánál, közbenjárását kérve hazánkra. A zarándoklaton, melyet évről évre Hajdu Ferenc helynök vezet, a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus…
Az életért, Jézust követve – Végzős orvostanhallgatók hálaadó szentmiséje a szegedi dómban
A Szegedi Tudományegyetem ötödéves orvostanhallgatói adtak hálát az elmúlt évekért május 7-én a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett szentmisén a szegedi székesegyházban. A misét Bese Gergő mutatta be.
Észak-dunamenti ifjúsági találkozót tartottak Szobon
A szobi plébánián rendezték meg április 22-én Az Észak-Dunamenti Nagyboldogasszony Közösség tavaszi találkozóját. Tizennyolc településről közel hatvan fiatal gyűlt össze. Az eseményről készült, a Váci Egyházmegye honlapján megjelent beszámolóból közlünk…
Ferenc pápa fogadta a Svájci Gárda tagjait és köszönetet mondott elkötelezettségükért
Május 6-án, szombaton délelőtt Ferenc pápa fogadta a Svájci Gárda tagjait, akik huszonhárom új társuk ünnepélyes eskütétele alkalmából jelentek meg a Kelemen teremben, az Apostoli Palotában, ahol egyébként is rendszeresen…
Héderváron újraéledt a Szent Peregrinus-szentmise hagyománya
Szent Peregrinus közbenjárását kérve mutattak be szentmisét május 1-jén a szent nevét viselő hédervári kápolnában. A szervita szent tiszteletére a napóleoni háborúk után épült kápolna a Szigetköz szívében.
Családtrénerek találkoztak Bárdudvarnokon
A 2022 őszén indult kaposvári egyházmegyei családtrénerképzés résztvevői negyedik közös hétvégéjüket töltötték április 22–23-án a bárdudvarnoki Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban.
„Isten nem elítélni, hanem megbocsátani akar” – A uspace.hu csapatát is megmozgatta a pápalátogatás
Az április végi budapesti pápalátogatásra a Katolikus Szeretetszolgálat által alapított (ejtsd: juszpész) csapata lelkileg és közösségileg is készült. Ennek folyamatába Keresztes Ilona, a uspace-podcast szerkesztője avatott be minket.
Ferenc pápa Twitter-üzenetei május 11-én
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
