Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1736
„Jutalmazza meg a pásztorok jutalmával” – Örök nyugalomra helyezték Horváth László címzetes esperest
Horváth László címzetes esperes, nyugalmazott türjei plébános életének 81., áldozópapságának 58. évében, 2023. február 21-én, hosszú betegséget követően visszaadta lelkét Teremtőjének. Lelki üdvéért március 2-án engesztelő gyászmisét mutatott be Udvardy…
Diplomaátadás a Pázmány ITK-n
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (PPKE ITK) nyolcvanöt hallgatója vehette át diplomáját Cserey György dékántól március 1-jén Budapesten. A kar épületében megrendezett ünnepséget Kuminetz Géza…
Az Európai Parlamentben is bemutatkozik a Roma Szakkollégiumi Hálózat
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és a Roma Szakkollégiumok Egyesület március elején szakmai utazáson vesz részt, hogy nemzetközi konferencián mutatkozzon be az európai politikai élet központjában, Brüsszelben. A közel ötven…
Játék (nyelvi) határok nélkül – Ukrajnai gyermekeknek szerveztek tábort Debrecenben
Négy héten keresztül, heti váltásokban összesen kétszáz ukrajnai gyermeknek szervezett tábort februárban Debrecen Város Önkormányzata a helyi karitatív testület tagjainak közreműködésével. Az egyhetes turnusokban teljes ellátást, szállást és változatos programokat…
Görögkatolikus és evangélikus egyházi vezetők találkoztak Győrben
Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz és Szocska Ábel püspök mellett az evangélikus egyház részéről Kondor Péter és Szemerei János püspök, valamint Krámer György országos irodaigazgató és Lackner Pál, a püspöki…
A kísértés ellen Jézus a fegyverünk – Házaspároknak tartottak lelkigyakorlatot Munkácson
Február 26-án, nagyböjt első vasárnapján egynapos lelkigyakorlatot tartottak házaspárok számára Munkácson. A szentmisét a Szent Márton-székesegyházban az egyházmegye apostoli kormányzója, Lucsok Miklós OP püspök mutatta be, koncelebrált Fizer Jenő, valamint…
Személyesen kísért online nagyböjti lelkigyakorlatra várják az érdeklődőket Szombathelyen
Személyesen kísért online lelkigyakorlatot tartanak a Szombathelyi Egyházmegye intézménye, a Martineum Felnőttképző Akadémia szervezésében március 19. és 24. között. Az imahétre március 12-ig lehet jelentkezni.
A turbéki missziós programsorozat keretében jótékonysági koncertet tartottak Szigetváron
A Szigetvári Római Katolikus Plébánia szervezésében idén második alkalommal indul útjára a turbéki missziós programsorozat, melynek első rendezvénye február 24-én, a Szent Antal-templomban megtartott jótékonysági koncert volt.
Olasz szalézi írt könyvet Boldog Sándor István vértanúról
Az Il Tibisco Bianco e il Tibisco Nero: István Sándor. Salesiano Coadiutore. Dagherrotipo di un martire (A Fehér-Tisza és a Fekete-Tisza: Sándor István szalézi testvér. Egy mártír dagerrotípiája) címmel nemrég…
Kántorok nagyböjti lelkigyakorlata Máriapócson
A kántorok lelkigyakorlatának az idei nagyböjtben is Máriapócs adott otthont. Február 24. és 26. között a Családvárban és a Zarándokházban gyakorolhatták a görögkatolikus dallamvilágot a résztvevők. A Soproni Szervezőlelkészség egyik…