Author Archives: mk@katolikus.hu - Page 1780
Kanalas Brigitta máriapócsi édesanya: a mai találkozás a Szentatyával megerősített hitemben
Ferenc pápa magyarországi apostoli útja második napján, április 29-én a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban találkozott szegényekkel és menekültekkel. Mások mellett Kanalas Brigitta máriapócsi édesanya is tanúságot tett életéről, hitéről.…
Megrendítő a Szentatya közvetlensége – Gondolatok a találkozásról Ferenc pápával a Rózsák terén
„A találkozás a Szentatyával számomra olyan élmény volt, mint egy gyermek születése. Ugyanolyan fontos pillanat az életemben. Hogy közösen imádkoztunk vele Ukrajnáért és a családomért, rengeteget jelentett nekem” – mondja…
„Áldást szeretnék kapni a Szentatyától” – A Sant’Egidio közösség barátai a Rózsák terei találkozóról
Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának második napján, április 29-én, szombaton délelőtt szegényekkel és menekültekkel találkozott a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A Sant’Egidio közösség tagjai negyven fővel, a budapesti, pécsi,…
Az egység építői leszünk – Kocsis Fülöp köszöntője Ferenc pápa és a görögkatolikusok találkozóján
Ferenc pápa magyarországi apostoli útjának második napján, április 29-én, szombaton délelőtt Budapesten, a Rózsák terén ellátogatott az Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomba. A Szentatyát Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita köszöntötte; beszédét teljes…
Együtt éltetve a Titokzatos Testet – Ferenc pápa találkozott a görögkatolikus közösséggel Budapesten
Ferenc pápa magyarországi apostoli útja második napján, április 29-én, szombaton délelőtt Budapesten, a Rózsák terén szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd a közeli Istenszülő Oltalma templomba látogatott, hogy kifejezze közelségét a…
Ferenc pápa Twitter-üzenetei április 29-én, magyarországi látogatása második napján
A Szentatya az alábbi bejegyzéseket tette közzé Twitter-oldalán.
Megható pillanat a Rózsák terén – A szendrőládi roma kórus áldást énekelt Ferenc pápának
A Szentatya szegényekkel való találkozásának megindító pillanata, egyik csúcspontja volt április 29-én a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, amikor a találkozó végén a szendrőládi roma kórus tagjai, szép színes ruhákba…
Palánki Ferenc püspök: A Szentatya Isten stílusát, a közelséget, a gyengédséget hozta közel hozzánk
Ferenc pápa háromnapos magyarországi apostoli látogatásának első napján, április 28-án püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott a Szent István-bazilikában és nagy hatású beszédet intézett hozzájuk. Palánki Ferenc…
Dicsértessék – Ballonyi Pál Margit ecsettel festett hitvallása Szegeden tekinthető meg
A hétköznapiból a szakralitás világába vezető „kapuk” alkotásának szentelte Ballonyi Pál Margit egész életművét. Hat évtizedes festőművészi pályafutásának minden műve sajátos hitvallás. Festményeiből április 26-án, csütörtökön nyílt életmű-kiállítás Dicsértessék címmel…
Máriáért zúgtak a harangok Kópházán
Ünnepélyes rendezvénysorozat helyszíne volt a kópházi Sarlós Boldogasszony-kegytemplom április 18-án. A híveket és az érdeklődőket egyedi kiállítás várta, amelyen megcsodálhatták a kegyszobor eddig nem látott öltöztető ruháit. Oltalmad alá futunk…
